2018. június 6., szerda

EZ + AZ közel 3 évesen

Nincs kedvem a blogot bezárni, de ritka madár vagyok erre, az biztos. Úgy volt, hogy felveszünk a céghez plusz embert januárban, ami végül nem valósulhatott meg, majd az asszisztensünk kapott tőlem új részfeladatokat, de nem igazán tudtunk egymással hatékonyan együttműködni, ezért tornyosult számtalan elkezdett, de be nem fejezett projekt, egyeztetés, együttműködés. Ciki helyzetekbe kerültem emiatt, nem volt kellemes ezeket kezelni, pláne, amikor tudom, én vagyok a ludas, mert kapkodok, rohanok. Indítottunk egy új terméket és egy nagy rendezvény összeállítását és kommunikációját is nekem kellett szervezni a cégnél, így örültem, hogy fel tudtam állni minden délután 4-kor, hogy szinte utolsóként hozzam el a gyerekeket a bölcsiből. Még szerencse, hogy idén a gyerekek szinte végig egészségesek voltak a vírusos időszakokban (persze most is van veszély, tudom, de kopp-kopp). Mindez egy olyan időszakban volt ráadásul, amikor nyakamba vettem a saját egészségem rendbetételét is. Most van egy kis szusszanás, ill. inkább a lemaradások pótlására idő, mert lement rólam a tavaszi hajtás. Persze jönnek új projektek, de közben elmondhatom, úgy tűnik, sikerült az átállás az új gyógyszerekre: elhagytam a fogamzásgátlót, helyette ösztrogén gélt kenek a bőrömre és kaptam egy progeszteron méhspirált, így nincs menstruáció kiugró vérnyomás-értékekkel, de klimax sem. Az átállást megtámogattuk egy új vérnyomás-csökkentővel is, ami úgy tűnik, konstans beállította a jó értékeimet, persze még szédelgek elég sokat, mert nekem túl alacsony a 130/80 vagy ez alatti érték, viszont pár hónap, és elvileg hozzászokom újra. De a lényeg, nincs migrén sem!!! :) Persze azért voltak körök a nőgyógyásznál, mert a spirál feltétele után nemsokkal egy húgyuti fertőzést is összeszedtem, így nagyon beparáztam, mert egy barátnőm bakteriális szepszisben halt meg pár éve, és a spirállal összefüggésben volt, így biztos ami biztos, egy munkaszüneti napon elmentem ügyeletre antibiotikumért. Aztán pár nap múlva egy homokszem a kontaktlencsém alatt a szemem felületébe fúródott, amit szemészeti ügyeleten szedtek ki, tűvel. Kérdezték is a vörös és dagadt szememet látva, hogy én hegesztek egész nap? Volt pár hete egy defektünk is, de alapvetően most előremutatóak a napjaink. A napokban megvettem a kinézett futóórát is, mert elkezdem a pulzuskontrollos futást, hogy javítsam az állóképességemet, egészségemet, mert én bizony visszatérően hol torokgyulladással, hol náthával küzdök, pedig még kialvatlan sem vagyok, mert a gyerekek is szépen átalusszák most  már az éjszakát.

Gyerekek. Volt ovis jelentkezés, egy intézménybe ugyan felvették őket, de nem abba, ahova szerettük volna, így maradnak még egy évet a bölcsiben. Mivel évvesztesek, így szerencsére megtehetjük. A kisfiamnak nem is árt, mert vele voltak és vannak most is gondok. A tavasszal bölcsipszichológus javaslatára külön csoportos oviba is adtuk volna - oda nem sikerült a felvétel túljelentkezés miatt. Már korábban írtam, hogy a kislányunk haját tépte, ha elvett tőle valamit vagy olyan játék volt nála, amit ő szeretett volna. De most már közel 3 évesen elég nagy szókinccsel beszélgetnek velünk és egymással is, rengeteget fegyelmezünk, magyarázunk, érvelünk, hol ingerülten, hol türelmesen, hol viccesen/játékosan, de mégis újra és újra konfliktusok uralják az itthoni hangulatot főként az ő viselkedéséből adódóan. Nagyon nehéz így türelmesnek maradni, sokszor vagyok hangos és ingerült, ilyen hangulatban még Sz és közöttem is konfliktus alakult ki nem egyszer, de a gyerekek közötti interakcióra sincs ahhoz szükség, hogy mi ne találjuk meg a közös hangot. Ezért kb 1,5 havonta járok kineziológushoz, mert van mit rendbe tenni bennem is lelkileg.

De a gyerekekre visszatérve úgy döntöttem, a kisfiunkat egy neurológiai szűrővizsgálatra szeretném elvinni, mert egyébként is a testvéréhez ill. más bölcsis csoporttársához képest vannak nála olyan viselkedési eltérések, melyek nehezítik a mindennapjainkat. Azon kívül, hogy nekitámad, vitázik, harap, üt, csíp, fellök, ha valamit szeretne vagy félreért, kevésbé barátkozik a korosztályával, inkább a felnőttekkel, mozgásában ő nem mindig annyira ügyes, ahogy annak idején Dévény tornára is elvittük őt mászó korában. Veszélyérzete nincs mindig és a figyelme is változó, leköthető-e valamivel hosszabban. Akaratlanul is a testvéréhez hasonlítom, mert nála ezek stabilan jól működnek, ő együttműködőbb, ugyanakkor tudom, a lányokra ez inkább jellemzőbb. Tény az is, hogy a lányom anyás és bújós típus, így sokszor "kisajátít" magának, kezdődött ez tavaly a Bethesdában töltött időkben, és azóta folytatódott azzal, hogy a kis szégyenlőssége is közrejátszik, pl. azt szereti, ha én fürdetem, nem az apukája. De ahogy utánaolvastam, ez is teljesen természetes. Ő sokszor hívja a testvérét játszani, nagyon aranyosak az első percekben, de aztán elég egy kis piros autó, amin összevesznek, pedig van legalább 5 másik. Az is lehet, hogy nincs semmilyen probléma a háttérben, csak erőteljesebb a kisfiunknál a testvér-féltékenység az ikerségből és a fejlődési lemaradásából adódóan, de mindenképp szeretném kizárni azt, ha más baj lenne, mert ebben a korban pszichológiailag vagy mozgással sokminden fejleszthető még. Bármi is az ok, így nem maradhat, mert mint egy megkergült család, sokszor már azt sem tudjuk, ki miért haragudott meg a másikra, mit értett félre, mit akart, csak kész a perpatvar és a totális hangzavar, a gyerekek között a kék foltokat és karmolásokat, púpokat, sebeket eredményező civakodás. Nem tudunk főzni hétvégente, mert el KELL itthonról menni, hogy ne legyen komplett bolondokháza hangulat a hétvége, így a fagyasztóból étkezünk. Egyébként nem bánjuk, mert vannak jó programok, de néha azért jó lenne picit megpihenni.

Amúgy ügyesek, kreatívak, mindkettő másképpen, van akaratuk, imádják a programokat, amiket szervezünk, házon kívül többnyire jól viselkednek. Bringázunk, gyalogolunk, állatsimogatóba, koncertekre megyünk, örülnek a vendégeknek, szomszédoknak, jó velük kimozdulni. A kisfiunk nagy természetimádó, ill. mindketten azok, de ő talán többet elvan a bogarakkal, virágokkal, kutyákkal, cicákkal, félelem nélkül ült már pónilovon is. A kislányunk óvatosabb típus, benne van azért egy nagy adag félelem is, pl. a nagyobb kutyákkal szemben. Ő pedig nagy zeneimádó lett, táncol, énekel.

Mennem kell, most is csak nagyjából adtam képet a mindennapjainkról, de legalább itt voltam egy kicsit...














2018. március 9., péntek

Én

Az egész úgy kezdődött, hogy kb bő egy-másfél éve volt egy hirtelen ájulásom és nyitott szemmel de öntudatlanul (eszméletlenül?) feküdtem a konyhában pár percig. Alvásból hirtelen ugrottam fel, amikor felsírt valamelyik gyerek és tápot kellett készíteni neki. Szerencsére Sz. ott volt, ő keltegetett, azt mondta, elég ijesztő volt így látni. Jártam én kontrollra vissza a Bel2-re, de gyakorlatilag évente kb 2x kell most már csak mennem, akkor is csak növekedési hormont néznek, mást nem, nem kér több dologra vérvételt az endó dokim, mint annak idején a profnő. Tudtommal meg is van kötve a kezük, x számú/féleségű vérvételt rendelhetnek, a többit intézzem a háziorvosomnál.
A következő intő jel arra, hogy tennem kell valamit, ha élni akarok a gyerekek tini korában is, a minden hónapban kiugró vérnyomásom és kegyetlen fejfájásom. Elmentem tavaly nyáron egy menedzserszűrésre, amit még a cégtől kaptam korábban, most használtam ki. A terheléses EKG-t félbe kellett hagyni, mert túl magas lett akkor is a vérnyomásom. Az eredményeimben szerepel a magasabb koleszterinszint, de ez kb 10 éve így van, vagy több, a hormonpótlással összefügg. Új dolog: "kissé megemelkedett bilirubin szintet Gilbert-kór magyarázhatja" - utánaolvastam, ez szerencsére nem komoly. De túl sok mindent ők sem néztek, az alap vérvizsgálat rendben tűnik.

Idén megfogadtam, elkezdek többet tenni az egészségemért, mert ez így nem jó, hogy sokszor feszült vagyok vagy elkeseredett, hogy ez leképeződik a hangulatomon a gyerekek és Sz felé, akivel szintén voltak azért hullámvölgyeink, ha nem is írtam róla, de általában mindig megoldjuk. Igaz, nem mindenben sikerül tartósan, és újra felmerül egy adott probléma.

Szumma szummárum, mert sajnos most is rohannom kell, elterveztem, hogy nagyobb lépéseket teszek az egészségemért, mint csak egy vitaminszedés (amit sokszor el is felejtek), és a következőket sikerült eddig tennem:
  • Van időpontom a 3 évvel ezelőtti kineziológusomhoz, baromi nehéz közös időpontot találnunk, ő is elfoglalt, én is, de lelkileg is építkeznem kell, benne bízom.
  • Van időpontom a talpreflexológusomhoz, akinek szintén fullos a naptára, 1 éve beszéltem vele, akkor nem sikerült az időpont, most reménykedem, nem lesznek pont aznap betegek a gyerekek.
  • Elegem lett az állami szektorból, hogy nem jutok egyről a kettőre a vérnyomás-problémámmal, ami ösztrogénhiányból fakad. A SOTE irtó leterhelt, elmentek orvosok, egy meghalt, szóval aki maradt, nem csoda, hogy annak még nagyobb lett a futószalag típusú munkája. Megfelelő endokrin-nőgyógyászra ott esélyem nincsen. De az is lehet, hogy nem ártana kardiológust vagy hipertónia szakértőt is bevonni. Egy privát intézménnyel felvettem a kapcsolatot egy régi ismeretség révén, és pozitív választ kaptam, lehet, hogy tudnak segíteni, rajta vannak. Még nem konzultáltam érdemben orvossal, de legalább a remény felcsillant.
  • Van időpontom egy életmód-tanácsadásra is egy régi kedves ismerősömnél, akivel a szülés előtt óta nem találkoztam. Az IR és sport dolgokban vannak kérdéseim, kétségeim mert nem tudom, hogyan induljak el azon az úton, amin a terhesség előtt már jártam. Pl. alapban fáj sokat a derekam, a gerincem, futni nem merek, amikor tavaly futottam párszor, akkor a térdem is megfájdult. Pedig szerettem futni, de úgy érzem, nem ezzel kell a sportot újrakezdenem. Egy gyógytornász referenciát is kaptam a lakóhelyünkön, valószínű hozzá is bejelentkezem. Egy cukorterhelés is cél idénre.
Még szerencse, hogy nagyon szeretem a munkám, kellően rugalmas és ha sok is van egyszerre olykor, de feltölt, mert teljesen önazonos és inspiráló. Úgy érzem néha, ha ezen a téren nem lenne meg a "flow", nem is tudom, hogy bírnám.

Voltunk ma az első ovilátogatón is, majd írok erről is, de ez a bejegyzés most egoista módon csak rólam szólt :)

2018. február 21., szerda

Farsang, hétvégék, oviválasztás

Eredetileg egy Thomas jelmezt néztem ki a kisfiamnak, de pont aznap elvitte valaki más a Market Place-en, persze mikor már megvettem az icipici pók jelmezt, visszakerült, hogy meggondolta magát a kis tulajdonosa, mégsem Thomas akar lenni. No mindegy, nem bántuk meg, mert nem nagyon találkoztunk másik kis pókkal az egész bölcsiben :) A kislányunk kedvenc állatai a katica, az elefánt, a pillangó, de a szárnyas rovaroknál a jelmez plusz tüllös drótot jelent a hátukon, nem mertem ilyet bevállalni, ha kényelmetlen lenne neki. Így maradt a hercegnős ruhák közül olyan, ami ilyenkor télen a kis sápadt arcocskájához illik, egy türkiz jégvarázs szereplő lett (nem tudom, melyik, mert nem nézzük:)) Tetszett mindkettőnek a saját jelmeze és nem volt hasonló a csoportban, viszont katica igen, így végülis jól döntöttem.

A múlt hétvégén rokonlátogatáson voltunk vidéken, az egyik nap Sz. szüleinél a másik nap az én szüleimnél, szerencsére autóval nincs túl messzi egymástól a rokonság és mi, kb 1-1,5 óra mindannyiunk között a távolság. Ilyenkor mindig nagyon feltöltődnek a gyerekek, ráadásul a hóesés is újra a szüleimnél ért, így megint elszaladtam szánkót venni, mert mi motorokkal készültünk. De nem baj, van 2 szánkónk, úgysem sikerült ikerszánkót elérhető áron találnunk.

Az előző hétvégén itthon voltunk, az egyik nap motoroztunk, a másik napra is kellett valami program, hogy ne a veszekedések és azok elhárítása hatalmasodjon el felettünk a négy fal között, így találtunk ad hoc egy programra, egy vasútmodell kiállításra. Szerencsére negyedórára volt tőlünk kocsival (ez azért szempont, ne aludjanak be a visszaúton ebéd előtt), így hipphopp ott voltunk. Nagyon élvezték, még mi is, mert nem csak vonatok szaladtak a síneken, hanem megannyi izgő-mozgó élettelteli makett volt utcákon, utakon, hegyekben, tavakon, levegőben. Pl. egy háznál tűzeset tűzzel, füsttel, tűzoltóval. Libikókázó gyerekek. Forgó szélerőmű. Lenyűgözött mindannyiunkat, azóta számtalanszor vissza kellett nézni az ott készült képeket, videókat :)


Rajta vagyunk az ovi témán is, voltunk gyerekpszichológusnál, aki megerősített bennünket szinte mindenben, ahogy mi sejtettük, gondoltuk, és az oviba jelentkezés miatt tudni szerettük volna szakember véleményét. Valószínű ugyanabba az intézménybe, de külön csoportba fogjuk őket íratni, hogy mindkettejük személyisége kiteljesedjen, ne legyenek örökös feszültségben egymással, hogy ki mit tud jobban, vagy kié az "enyém", hogy a kisfiunk ne csak lődörögjön a kislányunk viselkedését másolva, hanem próbálja ő is feltalálni magát. Megszakad a szívem, hogy magányosan kell majd őket otthagyni, ugyanakkor eddig volt a szülői szívünknek könnyebbség, hogy nem voltak egyedül napközben sem, hanem ott volt a másikuk, így egyfajta biztonságos érzetük lehetett kezdetben vagy akár ma is. Viszont már bent is összekapnak, ha nem is minden nap, de ez így nem jó egyikünknek sem. A környék legjobb oviját néztük ki, ami alapítványi és korcsoportos, meglátjuk, a személyes konzultáció márciusban lesz...











2018. február 5., hétfő

Hó-napok, ikrekkel télen

Hipphopp eltelt a január, újra érezhetően hosszabbak a nappalok, közben megjött az igazi tél is, volt pár nap hóesés is. Nagyon szeretném már a tavaszt, ugyanakkor az igazi havas élményekből még nem volt elég, egy hóember, egy egyszeri szánkózás nem sok, nem beszélve arról, hogy koszos saras, szürke időben nem annyira klassz kivinni levegőre őket. Márpedig ki kell őket mozdítani, így új alternatív programként a közös családi bevásárlás lett a hétvégéinken. No nem élelmiszerboltban, ott nem engedjük őket felfedezni, mert félő, leragadnánk pl. a túrórudiknál, de Decathlonban rollereztünk, Baumaxban csapalkatrész vásárlása mellett  megnéztünk a fel-le közlekedő targoncákat, a kádakat, lámpákat, burkolatokat, de voltunk kisállat-kereskedésben is akváriumot nézegetni stb. Ha olvad és süt a nap, akkor motorozunk és pocsolyázunk. Tegnap is ezt tettük, és épp az utcánkhoz értünk vissza, amikor a legnagyobb pocsolyában a lányunknak sikerült hasra esnie - szerencsére ügyesen, az arcát kivédte. Felkaptam, és mindketten nyakig sarasan 3 perc múlva már a lakásban voltunk, ahol mindent azonnal a mosógépbe dobáltam. Játszóházban ebben a szezonban csak egyszer voltunk, ami után betegek lettek, de azzal együtt csak 2 alkalommal maradtunk ki a bölcsiből. A mostani vírus volt legutóbbi a múlt héten, de sejthető volt, mert előtte a 14 fős csoportba mindössze 5-en jártak közel 2 hétig, ebből is 2 gyerek a miénk. Aztán visszajöttek a többiek, a vírus begyűrűzött a munkahelyeinkre is, szóval nem úsztuk meg. Nekem a hétvégére a hangom is elment, kérdezte is a kisfiam, „anya most nem kiabál?” – hmm, hát igen, anya most csak suttog. A kiabálás egyébként igen, sajnos szinte minden napos az utóbbi időben, és bevallom, idegileg, fizikailag is totál le tud fárasztani bennünket a hangzavar, amiben élünk. A kisfiunk megint frusztráltabb időszakába lépett, és derült égből nekimegy a lányunknak, harap, hajat tép vagy ütlegel, rúg, és a lányunk sem hagyja most már magát, üt viszonzásul ő is, persze mindkettő kiabál, sír a végére, és az így kialakult csatazajt nem győzöm fékezni. Elkezdtem a fiunkkal külön foglalkozni, már amennyire lehet, mert a lányunk eléggé anyás lett tavasz óta, mióta a kórházban volt, így kevésbé engedi, hogy az apukája vigasztalja meg, pláne éjjel, folyton rajtam csüng vigasztalásul vagy az épp aktuális foglalkozásába akar bevonni: kirakózás, olvasás, főzőcskézés. A fiunk is szeret bevonni ill. inkább bevonódni: ő is sokat felkéredzkedik hozzám, kíváncsi, mit rejt a konyhapult, ő mindig végigasszisztálja azt is, ha pl. sütök, főzök valamit, meg kell neki mutatni a fazekat, mi fő benne vagy pl. a pogácsaszaggatást kémleli. Persze ő nagyon szereti a hasát, imád enni is (ami alig látszódik egyébként rajta). Többször aludtam is vele mostanában, bújósabb is lett, és kicsi javulás látszódik, mert vannak szép interakciók is közöttük, mint simogatás, puszilgatás, ölelések. De ha van egy hőn áhított tárgy, amiből csak egy van, akkor megy a közelharc és olyankor egy tébolydára hasonlítunk :( A bölcsiben is volt pár ilyen nap, a bölcsipszichológussal is beszéltek már erről a gondozóink, az ilyen egyidejű testvérrivalizálás gyakran előforduló ikerprobléma. Az, hogy a lányunk ezerrel húz előre, pl. 3+ éveseknek való puzzle-t rak ki kb 2 perc alatt, hogy szinte kerek mondatokban, tisztán beszél, hogy utánoz bennünket abban is, hogy a kisfiunknak megmondja mit szabad, mit nem, anélkül, hogy épp rosszalkodna, az olaj a tűzre szegénykémnek. Mindeközben a fiunk egész más. Amíg neki hónapokkal később sikerült motorozni megtanulni (még most sem olyan gyors, mint a lányunk, de halad), hogy sokszor nincs türelme rájönni magától dolgokra, addig hihetetlen fantáziája van. Az étkezéseinél látjuk, hogy valószínű, ő balkezes lesz, mindemellett művészlélek, imádja a zenét, táncol, az ujjait egyesével képes mozgatni, mint aki komponál, a gyerekkonyhában folyton alkot, egy böngészőben, azaz apró és nagyon sok, részletgazdag grafikát tartalmazó gyerekkönyvben is pl. a gitárt hamarabb veszi észre, mint mi, de ami a legdurvább, hogy mindenbe belelát plusz formát, ami nekünk eszünkbe sem jut. Mint pl. a pici zöld és piros paprikadarabokkal ellátott, neki tortaszeletekre felvágott párizsira azt mondja, karácsonyfa.

Az állatokat imádják mindketten, de a lányunk azért óvatosabb. A fiunk odamegy/-menne minden kutyához, szereti a madarakat, bogarakat, cicákat. Az összehasonlítgatás nem szándékos továbbra sem részünkről, de a konfliktusos interakciók okán vizsgálgatjuk, keressük az indokokat, próbálunk segíteni, hogy olykor ne őrüljünk bele a nonstop harcba, sírásba, ordításokba, és legyen egy kicsit békésebb a hangulat esténként és hétvégenként. Ehhez a mozgás is elengedhetetlen, így hagyjuk őket bent fogócskázni, mászni is, amíg kontrollálható a veszély. Néha (ill. gyakran) olyan jó lenne már nagyobb térben élni, esetleg kertes házba költözni, ahol tarthatnánk kutyát, jó kis sitter lenne a gyerekek számára, míg anyu-apu főz-mos-takarít-pakol. Elmentünk a múlt hétvégén a téli sportágválasztóra is, a korcsolya és a síelés ill. a szánhúzó kutyák nagyon tetszett nekik, jövőre elvileg el lehet kezdeni a síelést és a korcsolyát is. Már várom, én is koriztam 3 évesen, hogy jégpálya mellett nőttem fel. Téli közös síelésekről is álmodozom, már alig várom, hogy telente hegyvidékekre is utazhassunk mi négyen vagy együtt több család...

 Ritka pár pillanat

Közös rosszalkodás az asztal tetején


 1 nap hó = szánkózás



1 nap hó = hóember építés



 sorolják a halfajtákat...


 Tavaszra venni kell 2 vagy 4 rollert (nekünk is..?)



 A műkorcsolya bűvöletében...




 Egy perccel pocsolyában hasraesés előtt... :)

2017. december 31., vasárnap

Óévi pillanatok

Volt bölcsis mikulás, karácsonyi kreatív foglalkozás, voltunk a Télapó Expresszt megnézni a Vasúttörténeti Parkban, volt céges mikulás is, így miután az őszi születésnapok láncolatának vége lett, a "boldog születésnapot" nótákat felváltották a télapó- és Karácsonyi mondókák, énekek. Láttak karácsonyfát a bölcsiben, anyuméknál, hugiéknál, sógornőméknél és nálunk is természetesen, idén sikerült a legcsinosabb fenyőt vennünk: hosszút, de nem túl széleset, mégis sűrűt, így nem sok helyet foglal, de ámulatba ejti a gyerekeket. Imádják a gömböket, a rénszarvasokat, az angyalkákat, minden figura csupa-csupa rejtély és csillogás számukra. Olyan jó nézni a kis szemükben ezt a csodálatot. Tavaly még nem fogták fel teljesen, tavalyelőtt még rezgőszékben szundították végig a karácsonyi előkészületeinket, de idén, mivel rokoni látogatásokra is eljöttünk otthonról, így hosszabb szabadságot vettünk ki az utolsó hétre, és míg ők a bölcsiben voltak, megfőtt a halászlé és korábban jött a Télapó és a Karácsonyfánk is. Felvettük videóra, ahogy hoztam haza őket, és betoppannak a lakásba, és csillogó szemekkel mennek be a nappalinkba a szürkületben még inkább lenyűgöző, színesen csillogó fenyőfához. Az ajándékokat csak másnapra időzítettük, míg aludtak délután, ott járt a télapó :) Kisimult, kialudt arcocskákkal fedezték fel az ajándékaikat. A kisfiunk nagyon szeret szerepelve énekelni, képes egy mű virslivel "fellépni", így ő kapott egy mikrofont is, zenélő csörgőt, könyveket. A kislányunk egy ideje kirakó-lázban ég, minden 3+ korosztályos puzzle-t pikkpakk ki tud rakni, pedig amikor pár hete vettem, attól tartottam, túl nehéz lesz neki mindkettő kisvakondos. Emellé ő is kapott Boribon mini könyvecskéiből, nagyon szeretnek olvasni, olvastatni bennünket :)

Mindketten szinte kerek mondatokban beszélnek, rengeteget fejlődtek, nem győzzük kapkodni a fejünket, megint mekkorát ugrottak a fejlődésben, ahogy esznek, isznak, beszélgetnek egymással vagy velünk, nem egyszer mosolygunk a markunkba, amit és ahogy mondanak. Ha pl. nem válaszolok valamire azonnal, akkor a kislányunk képes ránk szólni: "Anya, kérdeztem valamit!" - pedig sosem szoktuk ezt egymásnak sem mondani. De irtó cuki ilyenkor. Nagyon tudja magát szerettetni, bújni, szorosan ölelni, huncutkodni. A kisfiunk változó, ő a cuki, mosolygós, kacagó énje és egy kis lelkileg összetört agresszor között képes pillanatok alatt váltani. Ha valami nem sikerül neki vagy tiltott dolog van nála és elvesszük, képes nem meghallgatni az érveinket, hanem idegből lerángatni terítőt, tányért a földre, és nehéz vele ilyenkor nyugodt maradni és nehezen lehet ilyenkor őt megvigasztalni is. Rendszerint egyikünk fegyelmezi, a másikunk próbálja nyugtatni - pedig nem biztos, hogy ez a jó módszer. Remélem, ezek a "dühkitörései" múlnak majd, mindenesetre úgy látszik, nála minden korában megvannak a kis frusztrációi, ha nem úgy halad dolgokban, mint a kislányunk, vagy csak szimplán nem az van, amit ő éppen sziklaszilárdan elképzelt éppen. Ő csak altatáskor és reggeli ébredéskor szeret bújni vagy rám feküdni, plusz a tavaszi kórházas különlétünkkor nagyon apás lett. Nemrégiben kivettük az ágyrácsaik kivehető 3 darabját, így ki tudnak mászni, ő fel is kel, kijön hozzánk és bebújik mellém, jó érzés erre ébredni - míg nem hajnalban teszi ezt, de ez elég ritka. Ő relatív jó alvó most már, sokszor neki volt köszönhető, hogy normális időben keltünk fel, és nem aludtunk el. A kislányunk még mindig szinte minden éjjel felriad valamire, rossz álomra (... elvette - a tesója nevét mondja előtte), és már keresi is a kis alvókáit, amiben segítek neki és nyújtja a kezeit, vegyem ki, vigyem ki magammal, majd velem alszik tovább. Miatta lehet, hogy olyan gyerekágyat veszünk majd az újévben, ahova én is mellé férek, hogy ki tudjak osonni mellőle, mikor elalszik - mert ezt most is megtehetném, de nem a helyén, és nem akarom a nappaliban egyedül hagyni, mert hajlamos kitakarózni és megijedni is. Egyébként imádok a lányommal aludni, belebújni a kis nyakába, rám fonja a lábacskáit, bizerálja az arcom, hajam, én is az övét egy darabig, elég gyorsan visszaalszik, reggel pedig gyönyörű érzés az ő alvó arcocskáját látva vagy a mosolygós "Szia anya" mondatára ébredni. De így elég keveset alszunk együtt Sz-al, amit nem akarunk rendszeresíteni.

Az év vége nagy munkahelyi rohanásban telt mindkettőnknek, szerencsére (eddig) az ősz és a tél relatív betegségmentes volt, egy kisebb megfázás és egy durva, de rövid, 1-2 napos, mindannyiunkon átmenő hasmenéses/hányós vírus talált meg bennünket. Durva attól volt, hogy órákig kellett takarítani az éjszaka közepén a szőnyegtől kezdve az ágymatracunkig, megannyi pizsamát, ruhát, párnát, paplant érintett. Nem járt lázzal, és csak 1-1 éjszaka volt durva mindenkinél, viszont az tömény intenzitással. Játszóházban is jártunk nem sokkal előtte egy szülinapi zsúron, onnan is hozhattuk, és a felnőttek körében is gyakori volt ez a vírus: a munkahelyemen is szinte mindenkit érintett és a bölcsiben a gondozókat is lebetegítette, így decemberben elég sokat voltak a gyerekek változó csoportokban és gondozókkal. Kicsit éreztük is rajtuk, nem voltak teljesen stabilak lelkileg. De változatlanul nagyon szeretjük a bölcsit és alig tudom őket délutánonként elhozni, annyira jól érzik ott magukat. Kár, hogy jövőre már ovit kell keresni...

Apropó jövőre. Pár óra múlva vége az óévnek, és máris indul 2018. Ezúton is boldog új évet kívánok mindenkinek, egészséget, békét, szeretetet és bőséget!



  
 




  
 

2017. november 23., csütörtök

Mindennapjaink

Az utóbbi időben talán kevesebb az összeveszés, de bevetettem a kisebb büntetést is annak érdekében, hogy megvédjem őket is egymástól és a saját idegrendszeremet is, hogy kiboruljak és kiabáljak velük, mert ezt annyira de annyira utálom. A kisfiam még mindig, bár hullámokban van, mikor egyátalán nem, van amikor napokig többször megharapja a lányunkat. De tény, a lányunk rendszabályozó és magának mindent megszerző típus, ami olaj a tűzre, és elég egy pillanat, míg nem nézek oda, máris harap. Felbőszíti a bátyját, olyan mondatokkal, hogy "Nem szabad kiabálni, mert ... (saját nevét mondja) mérges lesz!" vagy "Ez az enyém!" - jó hangsúlyosan, esetleg min 3x elismételve. Vagy "Nem, ez nem Thomas, hanem Percy!" Ugyanakkor cinkosan tudnak rosszalkodni, olyankor röhögni, futkározni, ugrálni, amikor pl vacsorázni kellene jönni vagy aludni. A büntetés pedig csak annyi, hogy be kell menniük a szobájukba, megkapják az alvóka állatkáikat, egy-egy párnát, és pár percig nem jöhetnek ki, becsukom rájuk az ajtót. Úgy tűnik, működik, mert utána szépen vagy szebben eljátszanak, nem nyarvognak/nyűgösködnek mindenen, ha épp pl. front van :)

A bölcsiben már nem rácsos ágyban alszanak egy ideje, így itthon sem szeretik éjjel, mikor felébrednek, így kikéredzkednek, és sokat alszunk együtt. Hol egyikkel, hol másikkal, hol mindkettőjükkel. Lassan gyerekheverőt kell néznünk otthonra is, leesésgátlóval. Még nem tudom, olyat keressünk-e, amibe mi szülők is mellé férünk adott esetben, vagy csak még kisebb méretű ágyacskákat.

A héten volt szülői a bölcsiben, érintettük már az ovi témát is, mert a tavasszal be kell adnunk már nekünk is a jelentkezést. Ugyan évvesztesek, de valószínű úgy lesz, hogy a nyári bölcsiszünet után 1 hónapot, szeptemberben még bölcsibe járnak, és októbertől lesz az ovi beszoktatás. Hihetetlen, hogy már erről kell gondolkodnunk, érdeklődnünk, melyik ovi milyen a környéken. Most kezdték a bölcsit, bennem még ez van...

Amúgy lekopogom, csak egyszer voltak eddig idén ősszel betegek, de minden nap adok nekik egy Echinaciát is tartalmazó szirupot, amiről a bölcsiben hallottam először, mennyire bevált sokaknak, hát ártani nem árt alapon, elkezdtük, az utóbbi időben csak a kisebb taknyosság fordult elő. Meglátjuk, milyen lesz a téli szezon...


Készülünk lassan a karácsonyra is, vettem adventi naptárat a Butlersben nekik, még nem tudom, mit teszek nekik a zsebecskékbe (ami nem csoki), emlegetik már a télapót/mikulást is. Lesz kreatív adventi foglalkozás is a bölcsiben, szülőkkel együtt, már várom. Érdekli őket minden, szívesen rajzolnak (olykor a falat is), az olvasás abszolút favorit, most éppen Maszat és Kippkopp könyveket "falják".

Egyébként mi szülők szét vagyunk esve, kampányidőszak, évvéki hajtás Sz-nak és nekem is, Sz. be is lázasodott a héten, rengeteg intéznivalónk van az autóval, a lakással, a rokonlátogatások garmadája is nálunk ilyenkor évvégére csoportosul, de az éjszakáink relatív jók, mert ha vannak is felébredések, alszunk tovább, nincs már órákig tartó "kukorékolás" egyik gyerek részéről sem.

Voltunk a nyár végén Apacuka koncerten, akkor még hangos volt nekik, a múlt hétvégén az Alma zenekar egy vidéki koncertjére mentünk el, eleinte meg voltak illetődve, de a végére szaladgáltak, ugráltak ők is, és persze napokig ilyenkor ez a téma: "A bácsi énekelt".

Apukám kutyatenyésztő, kiskutyák születtek pár hete, az is program, élmény most számukra, pláne a kisfiam nagy állatbarát, ill. ő kevésbé fél állatoktól, emberektől, ahogy a sötéttől sem. A rajzolótáblán a minap mesélte, mialatt vonalakat rajzolt, hogy "ez papa, ez a tutya (kutya), ez a kistutya, ez én (a nevét mondja)". Cukik ezek a pillanatok :)
 



ritkán ilyen komoly, itt megijedt egy repülőtől