2013. július 30., kedd

Búcsú a tengertől, Tisza-tó, tollaslabda

A nyaralásunkat még egy nagy tengeri vacsorával zártuk a kávézós helyünkön, a sportbüfében, ami nem tengerparton van, nem csillivilli hely, egy sportpálya melletti udvara esténként átalakul nagy sürgés-forgásos kockás abroszos hellyé, és nem a legolcsóbb, de a legtutibb grillezett haltálat ott ettük :P A barátaink É. és J. vittek el, mint szerintük autentikus hely, igazuk volt, mmmmmmmennyei volt minden falat, amit ott ettünk. A többi sem volt rossz, és nem is telítenénk el magunkat minden nap az itteni falatokkal, viszont nekünk ez lett a No 1. így a végére :)

Másnap délelőtt összepakoltunk, kicsit strandoltunk, hugiék megérkeztek délre, együtt sétáltunk a - hétvége lévén nehezen talált - parkolóból le a partra, onnan fel a villasorra, át a kisebb partra, ahol ebédeltünk. Az unokaöcsém kicsit nehezen bírta a gyaloglást, viszont az unokahugim élvezte, annyira, hogy cserfes kapkodásában bele is rúgott az étterem teraszán lévő nagy napernyő talpába, kicsit sírdogált is, de hamar elmúlt a fájdalom. A fagyizást már nem tudtuk velük megvárni, mert így is délután 2-3 volt, és ígértük a házinéninek, hogy kicsekkolunk ekkortájt, amiért hálás köszönet neki, hogy nem reggel kellett abban a nagy melegben hagyva a kocsinkat, hanem a hűvös szobában, így volt még egy fél napunk az elutazás napján. Persze már nem tudtuk úgy elengedni magunkat, mégis úgy érezhettük, a nyaralás minden cseppjét kihasználhattuk. Kevés ez az 1 hét, viszont tempósan tartalmas, dinamikus és mégis pihentető volt, kisöpört minden negatív chi-t belőlünk, és testileg is annyira fitten éreztük magunkat lebarnulva, sós tengeri levegővel megtelt tüdővel. Nem éreztünk szomorúságot, mikor eljöttünk, hogy vajon visszatérünk-e még, mert nem kérdés!!! Megyünk, akár még az ősszel, majd ahogy az augusztus végi stimus kezelések üteme kiadja.

Már este 9 körül itthon voltunk, nagyon közel van, hogy délután indultunk el, és még világosban leparkoltunk a lakásunk elé. Hazaérkezésünk után 2 napot dolgoztunk, testileg már az irodában voltunk, de lelkileg még ott maradtunk, skizo egy állapot volt napokig, pláne, hogy a munkafolyamatok is eléggé pangtak. Szerdán egy nagytakarítást beiktattunk, majd csütörtökön elillantunk ebben az időközben 40° közeli melegben Sz. unokatestvéreihez a Tisza-tóhoz. Ott voltunk hétvégéig, csak ma kezdtem el újra dolgozni, igazán pihentető szabadságunk volt :) A Tisza-tónál strandoltunk, zsebpecáztunk, tollasoztunk, Sz. rokonaival bográcsoztunk, fotózhattam újra a természetet - halakat, tavat, virágokat - , ami engem mindig nagyon kikapcsol, bárhol is járunk, mégha csak egy kis kompakt fényképezővel is.


Tegnap reggel korán elmentem futni, hát nem volt könnyű, de talán a napokban jön egy kis enyhülés, és folytathatom. A tollasozás annyira tetszett, hogy itthon is folytatni akartuk, a hétvégén kölcsönütőkkel játszhattunk.Így itthon elszaladtunk a Hervisbe, vettünk is egy saját szettet, tegnap este még naplemente előtt kb 1 órát ütögettünk is. Ha nincs szél, remek kis nyár esti közös és aktív szórakozás, amíg a golfidő visszatér.


Ha nincs lehetőség úszni, milyen nyári, akár közös vagy egyéni sport lehet még érdekes vajon?

2013. július 29., hétfő

Élmények, nyaralás /3.

Jó visszanézni a fotókat, még mindig felöltenek, ezúttal most arra is tökéletes ennyi nap távlatából, hogy emlékezzek, mi is történt a soron következő napon. A regatta délután indult, aznap már készültek a kikötőben a közelgő halászfesztiválra, pár sörsátor, kézműves kirakodók piciny standjai épülgettek, de csak estére lettek készen. Aznap nem a fő strandon töltöttük az időt, hanem keresni akartunk egy kis lagúnát, ahova sziklákon keresztül lemászunk, hogy snorkelezzünk kicsit. A közelben végül nem találtunk ilyen helyet, órákig pedig nem akartunk a bozótosban egyre magasabb sziklákon botorkálni, de így is remek helyünk volt a falu kisebb strandján, ami a villasor után következett. Ott volt egy kis hely árnyékban is, így nyugodtan pihentünk anélkül, hogy forgatni kellett volna a napernyőt, ill. kezdett tényleg egy kicsit sok lenni a tűző nap, hogy 30-35° körüli lett a levegő. Így sokat olvastunk, pihentünk, és még az előző napok egyikén az egyik parti bisztrónál megismerkedtünk egy Ausztriában élő magyar párral, akikkel sokat beszélgettünk. Először németül kérdeztek meg, szabad-e mellettünk a hely, de előtte elcsíptem 1-2 magyar szófoszlányt, így nem németül válaszoltam nekik. Így indult egy órákig tartó beszélgetés, mely során hát én is elcsábultan a helyi Ožujsko sörre :P (sajnos ez most meg is látszik, hiába volt a sok emelkedős séta, kirándulás, popóra, hasra, a kilóim meg sem moccantak lefelé :/ - sebaj, most kora reggel futottam, este tollasoztunk itthon, ezt folyt köv, ennyit bírok egyelőre ebben az afrikai melegben) Ezen a napon is a magyar párral beszélgettünk egy octopus saláta társaságában egy parti étteremben. Időközben indult volna a regatta, de délután fél 3-kor nem jött a várva várt szél, a Misztrál, így szegény vitorlások személyzete a tűző napon múlatta az időt. Persze ők vidámak voltak, kint volt egy helyi tv, interjúztatták őket, volt, aki gitárt pengetett a fedélzeten, a többiek énekeltek, volt olyan matrózsapkás srác, aki a korsó sörével ugrott a vízbe ruhástul kicsit lehűlni, a nézők pedig a sörsátor alatt várták a startot, ahogy akkor már mi is. De mi nem bírtuk kivárni, annyira melegünk lett, ahogy megállt ott a forró levegő, nem akartunk rosszul lenni. Közben csatlakoztak hozzánk É. barátnőm és családja is, és elmentünk végre snorkelezni :) A regatta közben elindult, de szegénykék - ahogy Sz. mondta - önmaguk karikatúrájává váltak, hogy nem tudtak kijutni az öbölből a szél hiányában, de ettől még nekem, mint fotótéma csodás volt, ahogy a kis vitorlák, mintegy díszlet kiegészítették az öböl amúgy is teljes szépségét :)



A snorkelezéshez átmentünk a közeli sziklás részre, onnan visszanézve fotóztam a kis vitorlákat. A sziklákon leereszkedtünk, fejemre tettem a szemüveget, a számba a pipát, Sz. úszott előttem, É. kislánya és férje is, én viszont ott maradtam a parton, ki kellett másznom. Ugyan 4 éve már Egyiptomban vidáman pipabúvárkodtam, de most egy olyan pánikroham lett rajtam úrrá, hogy nem kaptam levegőt. Többször nekiindultam, mindig hirtelen felemeltem a fejem letépve magamról az egész felszerelést: kapkodtam a levegőt, folyton büfiztem, amilyen tünet pl. füstös helyen szokott rámtörni, a kontaktlencsém sós vízzel érintkezett, csípte a szemnem a víz, mintha chili paprika került volna bele. Elkeseredtem, de nem adtam fel, továbbmentem a délelőtti kisebb strandunkra, szóltam Sz-nak is, hogy majd beúszom utánuk, ha sikerül leküzdenem ezt az érzést. De aranyos volt, átúszott arra az oldalra, folyton tanácsokkal látott el, és hagyta, szokjam az egészet a kavicsos részről sétálgatva, belógatva a fejem, fokozatosan kezdtem újra, nem hirtelen. A barátnőm azt mondta, ő meg sem próbálja, mert neki ez nem megy, pánikol ő is. Addig-addig, míg sikerült, abbamaradt a légszomj, megszoktam a szájon át lélegzést, és beúsztam Sz. közelébe. Ekkorra találtak egy nagy és egy kisebb tengeri csillagot, amit. J. ki is hozott egy kis időre a gyerkőceinek, a búvárszemüvegükbe vízbe téve. Egy félórával később visszadobták a tengerbe, de a gyerekeknek nagy élmény volt vizsgálgatni a tengeri csillag mozgását :)


Mi még kicsit maradtunk a vízben, Sz. velem úszott, mutogattunk egymásnak a víz alatt, ki mit lát éppen, betértünk sziklák közé, szinkronban mozdultunk, olyan csodás volt együtt megélni. Később sajnáltuk, hogy több időnk nem jutott akkor ilyen élményre...

Élmények, nyaralás /2.

Mivel nem vittünk végül kotyogós kávéfőzőt magunkkal, hiszen a filtereset ill. a neskávét nem szeretjük, így a a harmadik napunkat is a már szokásos kávézásos sétával kezdtük, ami helyszínéül egy kemping melletti sportpálya büféje bizonyult a legjobbnak és legközelebbinek, kb 3-400 méterre, így megvolt mindig a reggeli előtti kis sportolásunk is a távolság és a visszafelé emelkedő hegyoldal miatt. Mindig vittem magammal a még itthonról vitt lakózmentes tejből egy kis adagnyit a stevia növényi édesítőszeremmel. Miután reggelente visszasétáltunk, megreggeliztünk a még itthonról vitt és helyben is vásárolt élelmiszerekből. Pl. napokig jóleső volt anyu kertjéből vitt málna, ribizli, paradicsom uborka is. Főzhettünk volna, mert alkalmas volt rá a konyha felszereltsége, de esténként a helyi halas ízekre vágytunk vacsora gyanánt, az ebédet mindig valami könnyűvel a parton megoldottuk. Ezen a reggelen is túlvoltunk a reggeli rituálénkon, majd kevesebb cuccal indultunk le a partra, mert ezúttal kajakozni mentünk, hogy a falut és a tőle délre eső sziklákat, öblöket vízről nézzük meg. Sajnos csak 1 órára mertük bérelni, mert aznap már tombolt a kánikula, így is a lapátolástól folyamatosan a combomra fröccsenő víz felnagyította a napsugarak erejét, és napallergia lett belőle estére. Szerencsére nem volt vészes, a sok apró égéspötty másnapra visszahúzódott. A kajakozás a rövidsége ellenére remekül sikerült, főleg Sz. lapátolt, mert én egy fényképezőgépet azért felcsempésztem magammal, bízva abban, nem borulunk, és nem lesz vizes a nyakamban sem :) Rengeteg kisvideót, fényképet készítettem, a tenger felől egész más volt a látvány: egyszerre a falu kikötője és a csodás hegyek, és bent már sötétkék volt a víz is. Amikor közelebb mentünk a sziklákhoz, ott megint türkiz színben pompázott, de nem akartunk közvetlenül a part mellett cikkcakkozni, mert egyrészt az FKK strandot kerültük, plusz az egyik sziklaoromról bátor tinik ugráltak le nagy csobbanással a mélybe, jó volt látni, de persze tisztes távolságból. Egy 2 órás kajakozással jutottunk volna el más strandokra ill. ki is köthettünk volna pl. pipás búvárkodni, viszont szándékosan nem is vittük magunkkal. Majd egyszer legközelebb :) A délutánt már a napernyőnk alatt töltöttük újra, és úszkáltunk is a bólyákig oda-vissza...


Másnap látogattuk meg hugiékat Rovinjhoz tartozó üdülőfaluban, ami kb 80 km-re volt a mi falunktól, így 1,5 óra alatt átértünk volna hozzájuk, de ha már kirándultunk, előtte megálltunk a Limski fjordnál és Rovinj belvárosában is. Én mindkettőt láttam már kb 15 éve, így halványan emlékeztem, mit érdemes megnézni. Fentről a fjordot, majd lent a kikötőben, Rovinj sikátorai, pasztellszínű házai, kikötője, temploma nagyon kellemes, olaszos jellegű, 1 napra nyüzsgés gyanánt tökéletes volt :) Hugiékhoz kora délután értünk, szerencsére ekkor még működött a külföldi roaming kiterjesztésünk adatforgalomra, így Viber-en értekeztünk, mikor és hol legyen a találka. Egy gyerekbarát apartmanfaluban laktak, a gyerekek nagyon örültek nekünk, így mindent megmutattak nekünk: a játékokkal teli szektort, a függőágyakat, a medencéket, az eddig elsajátított ugró- és úszótudásukat, együtt mentünk be a tengerbe, a parton is pihentünk, játszottunk, én akkor már képtelen voltam a napot elviselni, így a napernyő állandó vállkiegészítőmmé vált :)

 
Este még együtt vacsorázhattunk volna, de az isztriai belső utacskákat nem mindig mutatta jól a GPS, így inkább elköszöntünk még alkonyat előtt egymástól, azzal, hogy vasárnap, amikor ők is, mi is hazaindulunk, ebédeljünk együtt ezúttal nálunk, hisz' Opatija felől is haza tudnának menni. Ráadásul hugi álma, hogy ropogós kishalat ehessen, nálunk teljesülhet is, mert halászfalu révén van mindig friss halválaszték :)

Rovinjból úton visszafelé 1-2 helyen megálltunk, pl. volt egy régi elhagyatott gyárépület még óriási TITO felirattal, és szép volt alkonyatkor a csücsökbe érkezni, ahol átértünk vissza a keleti partra. Este már készültek a csütörtöki regattára, így kis vitorlások jelentek meg a kikötőben. Ekkor találkoztunk újra É. barátnőmmel, J-val és a gyerekekkel, együtt mentünk fagyizni, majd a kikötő feletti úton egy kis kiugró teraszocska padjaira ültünk, ahol mi Sz-al a hegyekkel szemközti oldalra kerültünk. Ahogy beszélgettünk, ill. épp hallgattuk J. mesélését, mögötte egyszercsak Sz-al mindketten egy hullócsillagot vettünk észre, ahogy Mošćenice mellett a hegy mögé kanyarodott, pedig nem is az égboltot kémleltük, hanem beszélgettünk. Szép nap, szép este volt :)


2013. július 24., szerda

Élmények, nyaralás /1.

Miután az idei 2. inszemináció nem sikerült, és az embriológusok augusztus végéig szabadságon vannak, így először szomorúan fogadtam el, hogy bizony megint kényszerszünet következik az inszeminációk sorában. De már cseppet sem bánom, mert lelkileg és testileg is le tudtam csatlakozni az örökös számolásról, spekulálásról, egyeztetésekről, helyette életünk egyik legszebb nyaralására mentünk el Sz-al. Nagyon jól esett 1,5 év után elengedni a gyeplőt, nem sürgetve érezni magam. Miután itt agonizáltam, Est remek javaslatára egy nagyon közeli, de annál csodálatosan helyre jutottunk el, amiért életreszóló hálám üldözni fogja! :) Eredetileg is Isztria, azon belül Opatija környéke volt a terv, hogy egyszer oda elruccanunk, de nem tudtuk, konkrétan hova érdemes, mert semmi kedvünk nincs az ipari turizmushoz, a "műanyag" turistacsalogató klisékhez, idegenvezetőkhöz, szervezett hajóutakhoz vagy animátoros vendégszórakoztatáshoz, mert míg ketten vagyunk, kötetlen és természet szépségeivel teli helyeken szeretünk lenni, ahol az aktív pihenés lehetőségét maga a természet adja, maroknyi civilizációval. Mošćenička Draga pont egy ilyen csodahely, nem hiába hallottuk erről a régióról, hogy az Adria Monte Carlo-ja: türkizkék tenger, selyemcukorszínű házak, hangulatos kis halászkikötő, tengerpart összeérő gasztrohelyekkel, sok-sok zöld, leander, ciprusok, relatív magas hegyek. Mivel halászfalu, ezért minden este friss halat vagy tenger gyümölcseit, tintahalat, rákot, kagylót ettük, hol grillezve, hol olajban ropogósra sütve, hol spagettivel. Az első este ülünk a kikötői Mediteran hotel éttermének teraszán, épp egy pohár hűvös bortól picit mámorosan, amikor felkiáltok, mert egyszercsak szembejött a sétányon közvetlenül mellettünk egy barátnőm férje a kislányával, aztán vettem észre, hogy mögötte a barátnőm, karjában a már majdnem szundikáló kisfiával :) Felkurjantottam leszólítva őket, Est javaslata után jöttem rá, hogy ők is idejárnak, de hogy most is pont itt lesznek, nem tudtam! Pár nappal előttünk érkeztek, ők 2 hétre, és a parthoz közel laktak egy nagyon helyes kis sikátorról nyíló szuperül felszerelt apartmanban, ahova rögtönözve meghívtak bennünket. Fizettünk, hogy pont a vacsorával végeztünk, és jó nagyokat beszélgetve (főleg a fiúk 1 üveg borral), majd a gyerekeket még éjszakai fagyizásra elkísérve folytattuk a parti sétányon szinte éjfélig. Aznap este még kicsit hűvös volt, hosszúnadrágos, kardigános öltözet kellett, mert délután egy nagyobb zápor kergette be az embereket, így bennünket is, pedig aznap érkeztünk délelőtt, így sokat nem tudtunk a parton pihenni. Fel sem értünk a szállásunkra, a közeli abc-ben vásároltunk és húztuk meg magunkat, majd szedtük a lábunkat, míg 2 zápor között volt egy kis csönd. Kezdtünk félni, hogy az átok ide is elkísért bennünket, ugyanis jó pár éve akárhova utaztam, mindenütt elromlott az idő, és évszázados lehűlés jött esővel, hóval ez utóbbi pl. Nápolyban március végén, a Vezúv csúcsát lepte be, így kimaradt a vulkántúra, és a sorrentói jégeső sem engedte, hogy az Amalfi partvidékét megcsodáljuk egy barátnőmmel. De Dalmáciában is volt már, hogy 30 fokban érkeztünk egy másik barátnőmmel, másnaptól 18 fok napokon át tartó hideg esővel, végül nulla tengerben való fürdéssel szeptember közepén. Itt a falu mögött kiemelkedő Učka-hegység közel 1400 méteres csúcsa mögül többször is kikandikált habos-babos felhő, dörgött is, de hál' istennek, ezek a kis nyári záporok csak az első napunkat frissítették fel. Apropó frissesség. A mi apartmanunk kb 4-500 méterre volt a parttól, de nem a falu sikátorai felé, hanem a hegyen, ami minden nap biztosította, hogy meglegyen a popó- és vádlitornánk :) Keményen kaptatni kellett felfelé, de tudtuk előre, sőt direkt választottuk ezt, mert imádjuk a hegyeket, és ennyi aktív mozgás kell, hogy ne punnyadjunk be. Meg is lett az eredménye, meg sem mozdul most a pulzusom, ha felszaladok a 3. emeletre! Na jó, ez max még pár napig tart :)

Másnap nem találkoztunk É-val és J-val ill. gyerkőceikkel, mert felmentünk Mošćenička Draga feletti Mošćenicébe, amit közúton vagy ha jól emlékszem, 753 lépcsőfokon lehetett megközelíteni. Természetesen nem kocsival mentünk, hanem a kabócákkal teli erdei úton, lépcsőkön, ami eleinte a part mellett, de már fentről, sziklák tetején vezetett. Innen lehetett lelátni először a kutyastrandra, majd az FKK strandolók popóira, ahogy ruhátlanul napoztak, úsztak :) Fent jött a megérdemelt csodás panoráma, de még előtte vettünk az első kisboltban jéghideg vizet, kólát, majd benéztünk a falu temetőjébe, ami gyönyörű, ott vettük észre, hogy onnan indulnak turistaútvonalak az Učka Nemzeti Parkba. Egy olajprés múzeum bejárata előtt haladó szűk utcácska vezetett a Szent-András templomhoz, melynek udvaráról nyílt a képeslapszerű látkép: egyszerre ráláttunk a környező hegyvonulatokra és a mi falunkra, strandunkra, de egészen Rijekáig, Opatijáig a tengerre is. Ott elidőztünk csendben, csak néztünk ki a fejünkből, alig tudtunk betelni a látvánnyal. Pár fotóval konzerváltam a pillanatot, majd a templom melletti kútban felfrissítettünk magunkat, és hogy ne legyen "unalmas" a visszautunk, inkább egy hegyi kirándulóutat választottunk lefelé. Egy cerbona és a víz volt a táskánkban, és gondoltuk, 4-5 km-t játszva megteszünk lefelé. Valahol viszont sikerült eltévesztenünk az utat, vagy nem vettük észre, hogy többfelé lehetett volna menni, így egy órákig tartó hegyi túra lett belőle, kb 15 km-t gyalogoltunk több hegyvonulaton át fel-le, de szerencsére az akkor már tűző naptól a fák árnyéka védett bennünket. A lefelé menetben (!) kialakult limbóhintó testtartásunk olyan fékezőizmokat mozgatott meg, hogy 2 napig izomlázunk lett :) A táj csodás volt amúgy, mintha kicsit az Alpokban meneteltünk volna. Érdekes volt a klíma, a hegyvidéki illatok keveredtek a tenger illatával, hol voltak kabócák, hol nem, ekkor kontinentális éghajlat volt jellemző a növényzetre is. A vicces a szarvasbogarakkal való találkozás volt, mert függőlegesen és kb szemmagasságban repkednek, mintha szkennelnének, mikor közeledünk, amit mi még nem veszünk észre, de ő igen :) Egyszer rikoltozva sikerült kikerülnöm, mert olyan volt, mintha nem tudnék kitérni előle. No de nem is ez volt a lényeg, a hosszú túra után végül az apartmanunk utcájába sikerült kilyukadnunk, ahol gyorsan fürdőruhára váltottunk, és irány a part, ahol a napernyőnk alá bújva a még égető napsugaraktól nagyot pihentünk, zenehallgatással, könyvolvasással, és persze egy frissítő úszás után. A víz nem volt túl meleg, mindössze 22°, az első napokban a petefészkeim fáztak is tőle, de megszokták végül, annyira, hogy snorkeling búvárkodással jóval több időt is úszkáltunk. De nem is szaladok ennyire előre, mert volt még bőven élmény, viszont 2-3 fejezetben mesélem el, mert ez a mai bejegyzés kilométer hosszú lenne...


pár pillanatkép az első napokból

2013. július 14., vasárnap

Holiday előtti napok

Hétfő, kedd sűrű volt munkailag, előre dolgoztam a jövő heti aktivitások határideje miatt, lesz egy kampányunk, de közben még szerdára egy egész napos gyerekrendezvényt szerveztünk gyereksarokkal, egészséges nasikkal, gyerekpohárkákkal és -tányérkákkal, némi díszlettel, mesedvd-kel stb. Ennek előkészületeiben az új asszisztensünk rengeteget segített, így nem kellett késő estig darálnom az emaileket ill. előre hoznom a határidős teendőimet. Egészen emberi időben tudtam végezni, hálás vagyok neki érte. Cégen belülről jött, így mindenkit ismer, ráadásul alig kell neki szájba rágni a dolgokat, megbízható, és jó szervezőkéje van! Remélem, beválik, nem csak a próbaidejében.

Jól telt a gyerkőcökkel a nap, voltak a pár hónaposaktól egészen 12-14 éves korúakig, az egyik kb féléves prüntyőkét fogtam is a kezemben, aki belecsimpaszkodott a lógós fülbevalómba, és már vette is volna be a szájába, de az anyukájának sikerült lefejtenie az ujjait a fülcimpám ékességéről :) A zártkörű rendezvényünkre még sikerült bekukkantania az amerikai barátnőmnek is a 2 lányával, volt egy utolsó ölelés, fotó, és "Hungarian kisses", azaz arcra puszik :) Azóta már Washingtonban vannak...

A csütörtököm már csak bevásárlásokkal telt, fordulatokkal indult, de végül fáradtan, bedagadt talppal szinte minden szükséges portékával hazatértem, mire Sz. is hazaért a munkából. A MediLine-ban kezdtük egy kedves ismerősömmel, a bejáratnál elkérték a céges nagyker. kártyát, ami beengedett, majd kb 1 órán át összeválogattuk, amire szükségünk lehet, többek között Rita paleo receptjeinek alapanyagait, mint pl. gesztenyeliszt, utifűmaghéj, szezámliszt, kókuszolaj, alternatív cukrokat (xillit, sztívia, nyírfacukor) stb. ill. az étrendkiegészítőim is fogytán vannak, így folsavat, kálciumot, probiotikumot is levettem a polcról. A kasszánál derült ki, hogy több mint 6 hónapja nem használtam a kártyát (valóban decemberben voltam), így nem aktív. Félretoltuk a bevásárló kocsit, bementünk az ügyfélszolgálatra, hogy aktiválják újra, de csak végül egy napi kártyával jöhettünk ki, mert a maximális céges kártyáink száma időközben aktiválva lettek, enélkül a kártya nélkül. No sebaj, arra a vásárlásra elég volt az alkalmi megoldás, majd bent a cégnél tisztázom, mi is történt, csak legyünk már túl a vásárláson, és mehessünk dolgainkra. Visszaálltunk az egyik sorba, óriási, szerintem többszáz csomagnyi durumtészta mennyiség volt az előzőleg megismert pénztárosnőnél, így másikba álltunk. Gyanús volt, hogy folyton kápéval fizettek előttünk, így rákérdeztem, mielőtt sorra kerültünk, hogy ugye lehet bankkártyával is fizetni? Sajnos nem, jött a válasz. Így bevásárlókocsi újra félretol, bankautomata felkutatása kocsival újabb 20 perc, vásárlásunk értékének saccolása, majd vissza, és hurrá, kb 5%-os találati pontossággal jól lőttem be a kettőnk portékájának értékét. Mivel 1 ideiglenes kártyát kaptunk, így én fizettem a teljes összeget, előre vettük az én részemet, hogy majd a számlán milyen könnyű lesz lekövetni, meddig az enyém, meddig a kedves ismerősömé. Ám hogy ne legyen ez sem olyan egyszerű, itthon vettem észre, hogy bizony a számítógépes pénztárgép abc sorrendbe rendezte, amit most nem kezdtem el bogarászni, hogy alig vagyunk itthon az út előtt. Vicces volt ez a kálvária, Zs-val jót derültünk, és emlékezetes marad a többszörösen vargabetűs bevásárlásunk :) Délután kinéztem egy napernyőt az Aldiban, amit végül ma meg is vettünk, mert Sz. és többen is lebeszéltek a sátorról, ami ellenkező szélirány esetén szaunává válna. Egy bambuszzöldet választottunk, relatív kicsi, 3 részre szedhető, és kb egy 1 m-es tárolózsákban könnyen tudunk majd nap mint gyalogolni is vele.

Tegnap Sz. golfozott, addig én hugiékhoz átugrottam, itt volt anyu is, hozott otthonról friss gyümölcsöt, főtt finomságokat. Az ebéd után az unokahugimmal társasjátékoztunk, és beszélgettünk a tengerről, ami neki most lesz az első élménye, hogy hány embernek ígért onnan kagylót vagy kavicsot, hogy a szomszéd kisfiú mekkora szöcskét fogott, és megmutatja, hogy mit szeretne a közelgő szülinapjára stb. A közel 5 éves unokaöcsém is hazajött időközben a szüleivel az optikustól, kapott szemüveget a kis drága, cilindereset. Kár, hogy szüksége van rá, de nagyon jól áll neki! Anyut elvittük a buszállomásra, és azt vettük észre, már el is illant a péntekünk is :)

Ma váltottunk egy kis horvát kunát, majd egy nagyon kedves barátnőmmel és férjével négyesben ebédeltünk, nagyokat beszélgetve, nevetgélve, az étteremhez tőlük gyalog, erdőn, tisztásokon kirándulásszerűen nagy sétákat megtéve. Beszéltük Sz-al, milyen tartalmas nap volt, élveztük mindannyian, és mennyire kevés az ilyen kölcsönösen érdeklődő, még nem gyerekközpontú páros társaságunk, akikkel elrepül 6-7 órahossza gond nélkül. Ez annyira feltöltő, de szűkül a kör, a páros közös barátaink közül lassan csak mi maradunk még gyerektelenek, bárcsak pedig bennünket is lassan ki-kirángatna a baráti beszélgetésekben a saját gyermekünk napirendje, bioritmusa...

Nemrég az utolsó mosásadagot is kiteregettük, és egyre inkább hangolódunk a nyaralásra, konkrétan mit fogunk csinálni, megnézni, miként: gyalog, biciklivel, autóval, vízijárművel, amikor unnánk a tengerparti héderelést :) A jó néhány képnézegetés után most videókkal is asszimilálódunk, mint pl ezzel:


2013. július 8., hétfő

Aspirin, elköszönés, strandsátor


Elég ambivalens érzéseim vannak, mert egyrészt imádom ezt a szabadság érzetet, ami a hormonkezelésektől, a kontrollvizsgálatoktól mentes időszakot jellemzi most, párhuzamosan azzal az érzelmi töltettel, hogy újra és újra vannak újabb babás, gyerkőcös, terhességgel kapcsolatos ingerek, amik körülvesznek, és ilyenkor picit elszomorodom, hogy mi az esélyéről is most lemaradunk. Addig is tájékozódom, pl. elgondolkodtam a következő kezelésre az Aspirin Protect-en, miután olvastam ezt a cikket: http://gyerebaba.blog.hu/2009/02/11/az_aspirin_aspirin_protect_100_baby_aspirin_hatasa_a_beagyazodasra

Tegnap a Kopaszi-gát Le Bistro éttermének kellemes vízparti kerthelyiségében hugiékkal és az amerikai barátainkkal gyerekek nélkül csak hatosban vacsoráztunk. Elköszöntünk egymástól, mert már a jövő héten elutaznak Magyarországról, először hazarepülnek pár hétre, utána pedig Jordániába költöznek. Ugyanolyan volt a vacsora hangulata, a beszélgetéseink, mint korábban, mintha csak azért futottunk volna össze egy laza beszélgetésre, mint máskor, kivel épp mi újság, hogy telt az előző pár hét stb. Olyan nehéz elhinni, hogy most vége, olyan természetes volt az elmúlt 2 évben, hogy itt vannak, hogy bármikor találkozhattunk. Most megint évekig nem látjuk egymást :( Persze tudjuk, úgyis jönni fognak, ahogy korábban is x évente, volt lehetőség hozzájuk is kilátogatni, bárhol is éltek éppen - így voltak hugiék Fülöp-szigeteken náluk közel 10 éve, ezúttal remélem, mi is a következő 3 éven belül már mint kiscsalád - vagy anyuékkal, hugiékkal együtt mint nagycsalád - kiutazhatunk majd hozzájuk pl. egy Holt-tengeri nyaralásra :) Kaptunk a hugival mindketten egy-egy barátság-karkötőt emlékül. Igyekeztünk nem könnyezni...


Időközben a jövő heti nyaralásunkra már nagyon készülünk ám, van már snorkeling úszószemüveg-szettünk, egy új 8 GB-os memóriakártya a fényképezőgépünkbe, a nyári túrabakancsom is elővettem, van már "csini" víziszandálom, most nézegetjük az EU országaira meghirdetett roaming akciókat, hogy helyben is tudjunk online tájékozódni (eddig esélytelen, mert céges telefonjaink vannak, és lakossági akciókat látni). Nézegetjük a közeli hegyek túraútvonalait, legyen a vakációnkban aktív mozgás is. A hét feladványa, hogy a partra egy árnyékoló megoldást kell találnunk leginkább egy strandsátor formájában, ne kelljen egész nap a napon perzselődnünk. Alapvetően kétféle létezik: az ún. pop up sátor, ami automata módon nyílik, szinte kipattan a csomagból, viszont elég nagy a legkisebb változata is (mindketten teljes hosszunkkal belefeküdhetnénk), pedig vonzó áron volt, mert a Decathlonban akciós sátorhetek voltak vasárnapig. No de nem szeretnénk nagy sátorozásba kezdeni esetlegesen felbőszítve azzal más strandolókat egy pici falu strandján, így nem is éreznénk jól magunkat benne. A másik a kb 10 percig türelemjátékkal bíró verzió, amit az Auchanban ki is próbáltunk, milyen gyorsan és egyszerűen vagy nehezen tudunk összerakni (le is fotóztam Sz-t a kész sátor előtt:) Ez a változat kész állapotban egész jó dimenziókkal bír, elég olcsó is, de macerás és a szerkezetét tekintve nem biztos hogy sérülés, összeomlás nélkül kibírná nagy szélben. Egyelőre egyiket sem választottuk, ugyanis egy kisebb mélységű pop up lenne a legtutibb. Még vadásszuk a lehetőségeket…



csúcs lenne ilyen alatt pihenni...


...de a valóságban ilyesmit, vagy ennek max duplaszélességű verzióját keressük :)

2013. július 2., kedd

Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ...

Ma beszéltem dr M asszisztensével, 23-ára, a következő ciklus elejére lefixáltuk a találkozónkat, még hétfőn egy double checkolásra felhívom, hogy biztosan kőbe véssük, mert egyelőre csak 3 hétre előre van nála a magánrendelés előjegyzése.

Teljesen jól vagyok testileg, lelkileg, a hétvégi gondolkodás, olvasgatás, beszélgetések Sz-al kicsit feloldoztak a veszteségérzet alól. És persze nagyon várjuk a nyaralást, most ekörül forognak a gondolataink, terveink :) Hipphipphurrá, Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ.....

Addig pedig még vár egy nagyobb rendezvény gyerkőcökkel, pörgök ezerrel :)

2013. július 1., hétfő

Mélylélektan

Szombaton egész nap golfoztunk, most végre zápor sem kergetett be bennünket. Ma viszont érzem a golfozás hatását, izomlázam van, ez nekem azt jelenti, dolgozik bennem az újra elkezdett növekedési hormon :)

Ma az amerikai barátainknál voltunk, a szüleim is itt voltak, most voltunk így együtt utoljára, mert repülnek tovább más országba, itthon sajnos letelt az a 2 év, ami oly' gyorsan elrepült... Nem egyszer könnyeztünk, felemlegetve a 20 évvel ezelőtti első ittlétük alatt kialakult barátságunk első mérföldköveit, amikor még a szüleim voltak annyi idősek, mint most ők, amikor megérkeztek a rendszerváltás után egy nagyobb csapatban angolt tanítani Magyarországra. Egész más volt ez a 2 év, mint az akkori, amikor még nem volt internet, mobiltelefon, alig beszéltünk angolul, és őket az ország tőlünk egyik legtávolabbi pontjára helyezték azután, hogy egy teljes nyarat nálunk lakott az egyikük, de nem számított, ha meglepetésként beállított hozzánk :) Amikor ma ebédre elkészültek a grillételek, a zápor bekergetett bennünket a teraszról. Elhangzott a tószt, melynek hatására már anyu előzőleg "bemelegített" könnycsatornái újra belendültek, majd hugi és én is bekapcsolódtunk, így maradtak a férfiak, akik a beszélgetést, tolmácsolást a szüleim felé folytatni tudták :) Még találkozunk velük egyszer gyerekek és szülők nélkül egy vacsorára, az lesz nekem nehezebb. De tervezzük meglátogatni egymást, akár az Államokban, akár a köztes 2-3 évre szóló állomásaikon. És ők is nagyon szeretnének még visszajönni, legszívesebben el sem mennének, de muszáj.

Este itthon Sz. folytatta egy nemrég Angliából rendelt "Every shot has a purpose"  golfkönyvének olvasását, ami a golfozás mentális oldalát taglalja, erről beszélgettünk sokat, milyen sok párhuzam van a golfozás pszichológiája és az életünk során kitűzött célok elérésében, a kontrollálható és nem kontrollálható helyzetek megélésében, az elfogadásban. A beszélgetésünk során persze megtaláltam a saját vetületemet, és kibuggyant belőlem, mennyire nem tudtam még mindig elfogadni a februári veszteséget, hogy még mindig Bambino csal ki könnyeket belőlem, nem is a friss hétfői veszteség, amit csak halvány csíkocska volt, és gyorsan el is illant másnapra. De Bambino reményt, örömet adott, és annak az esélye, hogy lehet, hogy tehetünk az elvesztéséről (ami tudom, nem biztos, de mégis, ott az eshetőség), ezt nem tudtam még elfogadni, talán megbocsátani magamnak (ekkor előbújtak a könnyeim, pedig már nem sírtam napok óta) Tudom, nem én tehetek róla direkt módon, minden érvvel és okkal tisztában vagyok. Próbálom elfogadni. Ehhez lesz tudom nagy segítség a teljes atmoszféraváltás, a tengerparti nyaralás. Vettem is 2 fürdőruhát, amiben nem érzem magam partra vetett bálnának :) Addig is folyt. köv. a glutén- és laktózminimalizált étrend és most már a sport is. Hát jól elkanyarodtunk a golftól végül, de ez a beszélgetés inspirált, hogy a feldolgozáshoz újra kutakodjam a tudatalattim megnyugtatásához vezető út/utak megtalálásában. Találtam is olyan weboldalakat, ami racionálisan leírja, mikor ér az ember pszichológiailag ebbe a fázisba, és milyen káosz van ezen a téren, mi az oka sokak elzárkózásának, mik az alapok, és hogyan érdemes benne rendszert találni. A gondolatmenet szimpatikus, rám gondolatébresztően ható részét be is másolom ide: 

"A spirituális fejlődésről a mélylélektan tükrében 

Annak ellenére, hogy hatalmas választék van ma már tanfolyamokból, vallásokból, filmekből, könyvekből és egyéb írásokból, amelyek a spiritualizmusról szólnak, még mindig nagyon sok ember nem tudja, mit is jelent a spiritualitás, a spirituális fejlődés. Mit nyerek, ha foglalkozom vele, és milyen veszélyei vannak? Miért érdemes a spirituális dimenziómat fejleszteni, szükségem van nekem arra? Annyi mindenről lehet hallani, mint például, a szellemidézésekről, kanálhajlításról, egyéb paranormális képességekről, tarot kártyáról, meditációkról, megváltozott tudatállapotokról, tisztánlátásról, spirituális gyógyítókról, és még folytathatnám a végeláthatatlan sort.

Mindezek után nem csoda, ha a fejünkben hatalmas káosz keletkezik a rengeteg kontrollálatlan információ miatt. Az emberek többsége pont ezért nem is veszi komolyan ezeket a dolgokat, védekezésből átengedi az információkat magán, és nem fektet energiát beléjük, nem rendszerezi őket, nem építi be a saját világáról alkotott képbe. Mélyen azonban mindenkiben meg van az örökös kíváncsiság az ismeretlen iránt, ezért tud sok csaló, vagy egy tanfolyamos tudással rendelkező önjelölt mester annyi embert megérinteni.

Ahhoz, hogy rendet tudjunk teremteni a sok információ között, egy modellre van szükségünk, aminek segítségével rögtön elkezdhetjük az információkat rendszerezni, és elhelyezni az ideiglenes polcokra. Azért ideiglenes, mert a folyamat dinamikus, folyamatosan változik és finomul a modell, ahogy egyre nagyobb tapasztalatra teszünk szert, s így mindig szükségünk lesz kisebb-nagyobb átrendezésekre. Soha ne fogadjunk el egy kijelentést késznek, abszolút igazságnak, hanem mindig vizsgáljuk meg, gondolkozzunk el rajta, használjuk az intuíciónkat, és próbáljuk ki a gyakorlatban, szerezzünk minél több tapasztalatot vele kapcsolatban, csak így lesz az információból tudás. S próbáljuk meg felfogni az egészet egyfajta szellemi, kirakós játéknak!

Vegyünk egy modellt, ami közel áll hozzánk, valamennyire már ismerjük, és kezdjük el dolgainkat bepakolni a polcaira, meglátjuk, hogy mindennek jutott-e hely. Ha nem jutott, akkor nyújtsunk a modellünkön, ameddig tudunk, amíg ellentmondásba nem ütközünk. Ha már nem tudjuk a modellt tovább fejleszteni, akkor egy másikat kell választani a tapasztaltak alapján. Persze azt nem tudom ígérni, hogy ennek a játéknak bármikor is vége lesz, itt a játék a lényeg, ahogy a bölcsek mondják, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, a Most, a jelen pillanat a lényeges.

Nagyon sok jobbnál jobb modell közül választhat ma az ember, és még egy lényeges szempont, hogy ma itt, nyugaton meg van a képzettségük is az embereknek ahhoz, hogy komolyan filozofálhassanak, önálló, és egyedi világképet alkothassanak, vagyis önálló gondolkodó emberekké váljanak a szó legteljesebb értelmében.

Ilyen modelleket a különböző vallásokból, a nagy kultúrákból, a tudományból (amit a modernkor vallásának is neveznek) meríthetünk.

A Keresztény vallások számunkra azért is nagyon fontosak, mert a keresztény kultúrkörben születtünk, és nevelkedtünk fel, és éljük ma is mindennapjainkat. Nem térhetünk ki hatása alól. Sajnos a keresztény vallás az egész világon válságban van, képtelen igazából megújulni, alkalmazkodni a mai világhoz és szolgálni a mai modern embert. Az egyházi szervezet felhígult, sok visszaélésről lehet hallani, és a papok sem megfelelően képzettek, ahhoz, hogy maradéktalanul betölthessék a lelki pásztor és lelki gyógyító szerepét. Szerintem a keresztény vallás a létező egyházi szervezetén keresztül képtelen átadni az ősi tudást a ma emberének. Gyermekkorom óta képtelen a kérdéseimre érdemleges választ adni. Természetesen mindez nem lehet ok, hogy elidegenítsen kereszténység értékeitől!

A Buddhizmus - a több évezredes tapasztalatával és tudásuk töretlen átmentésével, megőrzésével - viszont elemi erővel tör be a keresztény területekre is, fantasztikus rugalmassággal alkalmazkodik a ma emberéhez, és hatékonyan juttatja el az ősi tudást az érdeklődő emberekhez. A buddhizmushoz minden nagy kultúra, és kor szívesen nyúlt vissza, és nyert belőle inspirációt. A mai modern tudomány is sokat köszönhet neki. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a buddhizmus óriási tudását, és eszköztárát, segítségével egy magasabb szintű tudáshoz juthatunk, akár anélkül is, hogy a buddhizmus vallásos részén is átrágnánk magunkat.

Tudományos megközelítéssel is sok kiváló ember, tudós ért el nagyszerű eredményeket a spirituális dimenziók feltérképezésében, és értelmezésében. Én most csak Carl Gustav Jung nevét említeném meg, aki a mélylélektan megalapozásával felbecsülhetetlen értékű lehetőséget adott a racionálisan gondolkozó emberek számára, hogy jobban megismerhessék, és kiteljesíthessék önmagukat.


Kép forrása: http://boldognapot.hu 
...
A tudattalan valóságát mindenki megtapasztalhatta már az álmokon keresztül, ahol egészen más szabályok, más realitások léteznek, mint tudatos világunkban, tehát igazi másvilág.

Módosult tudatállapotban az ego éberségét kikerülve, közelebb kerülhetünk a tudattalanhoz így ihletet, erőt merítve belőle mindennapi életünkhöz. Ilyen módosult tudatállapot jöhet létre spontán regényolvasás, sportolás, meditáció, festés, álmodozás, merengés közben is.

De a tudatalatti az irreális félelmeinken, fantáziálásunkon keresztül az éber tudatos állapotunkban is jelen van.
...

Addig, amíg az ember úgy érzi, hogy a kérdéseire, problémáira, érzéseire ebben a világban megkaphatja a választ, addig nem fog komolyan a spirituális dimenzió, a Selbst felé fordulni. Általában nagyobb tragédia, lelki válság állapotával kezdődik az őszinte befelé fordulás.

„Ez indulhat külső eseményekből is, mint élethelyzeti csőd, vagy szeretett személy elvesztés, állásvesztés, stb. Ez önmagában is okozhat destruktív személyiség változást, amelyet pszichoterápiás eljárással lehet kezelni. Mindezek szorosan kapcsolódnak a belső lelki krízis folyamatához, melyben az ego saját tehetetlenségét, eddigi felfogásának, problémamegoldó képességeinek csődjét éli át. Az ego képtelen kezelni a helyzetet. A kollektív tudattalan ősmagjából erők áramlanak az ego felé. A Selbst aktivizálódása tapasztalható. Nélküle a krízis csak lelki válság vagy depresszió marad.

Ez a mélyben zajló folyamat erősen hozzájárul ahhoz, hogy az ego önértékelése, életfelfogása átalakuljon. Az én rejtett belső értékrendjének változása azért indul meg, mert a tudattalan méhében már egy új, egy mélyebb, értékesebb identitás kezd megformálódni, ami az eddigit meghaladottá teszi.”

A külső segítő körülmények is mint például ... egy természeti szépség átélése vagy egy felismert igazság, egy kiemelkedő személyiség hatása, ...., egy meditáció, egy régi emlék és sok minden más egy pillanat alatt megrendíthet, s katalizálhat bennünk egy belső folyamatot. Fiatalkorban a külső tényezők még nagyobb szerepet játszanak (a személyes példamutatás mindennél többet ér ebben a korban). A belső segítő körülmények az eddig megélt tapasztalatok, és nagy szerepet játszik az ember képzettsége, önismerete, és szellemi, lelki, spirituális tájékozottsága is.

„Természetesen lelki alkat kérdése is az, hogy a külső és belső folyamatoknak milyen aránya a legmegfelelőbb valakinél. Az extravertáltaknál a külső, míg az introvertáltaknál a belső folyamatok a döntőek.”

Mikor megérik a belső helyzet a változásra, általában egy intenzívebb befelé fordulás után megvilágosodik a probléma, és hihetetlenül egyszerű megoldáshoz jutunk, sokszor nem is értjük utólag, hogy miért is görcsöltünk annyit azon a problémán. Ezt az érzést szinte mindenki megtapasztalhatta már. De a „szerencsések” életében volt már olyan helyzet, amikor ez a változás teljesen megváltoztatta az életüket. Ezt a keresztény vallásban megtérésnek szokták hívni.
...

A spirituális út azoknak való, akik érettek erre az útra.
„A belső érettség jellemzője a szellemi éhség, a gyermeki befogadó készség, nyitottság az új szellemi értékek iránt, az ihletre való intuitív nyitottság. Mélylélektan megfogalmazásában: Az énünknek az ősmagunkhoz (Selbst, tudattalan) való viszonya a legfontosabb tényezője spirituális érettségünknek.”