2015. április 29., szerda

Szürreális álom, lakáshelyzet

Tegnap nagyon vagány voltam napközben, egy nagyszabású sajtóeseményen voltam, és olyan sokat ülök mostanában, hogy nem zavart, hogy teltház volt, én állni akartam kicsit. Ez a kicsit végül kb 1 óra volt, és még semmi rosszat nem éreztem, viszont délután, este meglett a böjtje: óriási léggömbre duzzadt a pocim, és nem volt kellemes ez a nagy hasdimenzió-változás 1 napon belül. Este már feltett lábakkal lenyugodott valamelyest, de azért figyelmeztetésnek elegendő volt, ne akarjak én könnyelműen sáfárkodni az erőnlétemmel. Most jobb, de azért ma is éreztem a húzódásokat, kis nyilallásokat a csípőcsontom irányába. Amúgy alig várom, hogy érezzem a mozgásukat, bár ma nem irigyeltem a főnököm, aki 6 héttel jár előttem a terhességben, ugyanis alig aludt az éjjel, annyira tombolt a kisfia pocakjában. Én sem aludtam valami jól, de nekem az orkános éjszaka inkább rossz álmokat hozott. Volt egy konkrét rossz álmom, ami után vissza sem tudtam aludni, annyira felzaklatott. A régi AR nőgyógyászom rendelőjében voltam, akit 2 éve Krizsa dokira cseréltem. Egyedül, Sz. nélkül voltam egy rutin ultrahangon nála, és hidegvérrel, tárgyilagosan mondta a vizsgálat közben, hogy véget kell vetni ennek a terhességnek is, mert a babák betegek. Én vitatkoztam vele, hogy ő nem genetikus, és nem állíthatja ezt csak úgy. Ő pedig otthagyott, felállt az UH mellől, hogy neki sietnie kell, keresgélt, pakolt az íróasztalán, nem is figyelt rám, egyre csak azt hajtogatta, márpedig ő látja, hogy ún. "Nicolas Cage szindrómában" szenvednek! És kvázi faképnél hagyott, döntsek, ahogy akarok, ő kitart az állítása mellett. Totál élethű volt az egész, felzaklatott nagyon, és másodpercekig tartott hajnalban arra eszmélni, hogy az egész csak egy rémálom volt, egy óra múlva pedig már csak röhögtünk Sz-al azon, hogy egy amerikai színészről neveztem el szindrómát álmomban :) Pedig nem néztem mostanában egyetlen filmet sem, amiben Nicolas Cage szerepelt volna...

A HR-essel mindent átbeszéltünk tegnap, sok és hasznos infóval gazdagodtam, és nagyon kedvezőek a visszajövetelem körülményei is. Már van 2 jelölt a helyemre arra az ideiglenes picit több, mint 1 évre. Azért több, mert átvétel/átadási időszakban ketten leszünk egy hónapot most is, és várhatóan majd jövő ősszel is.

Lakás ügyben egy csomó ingatlanos telefonált már, de kezdenek lekopni, mert mindegyiket elutasítjuk. Ma volt egy szimpi pár, akik érdeklődtek, emiatt reggel én, délután Sz. tüsténkedett, hogy szebbé tegyük a lakást: csapok letakarítása, asztalról elpakolás, porszívózás, ilyesmik. A párnak tetszett a lakás, de szerettek volna alkudni. Egyelőre mi viszont nem szeretnénk lentebb menni, mert a piac magatartása számunkra is pont ellenkezően alakul. Nemhogy alkudozás nincsen, hanem az a lakás, amit megnéztünk, időközben drágult 1 M Ft-ot. A most épülő lakópark is csak 1 hétig tudja tartani az árat, jövő héttől ők is emelnek 1 M Ft-ot. Ahogy július 1-től jön az új "szocpol" (nem tudom, mi a neve), ami nem kötött korhoz és régi építésű lakásokra is lehet igényelni, biztos, hogy megint felfelé fogja az árakat mozdítani. Aztán persze lehet, hogy engednünk kell valamennyit, ugyanakkor láttuk a lányon, hogy beleszeretett az erkélyünkbe, a lakás környezetébe. Meglátjuk. Mi is folytatjuk a keresést, bár van most egy kiszemelt, de még nem beszéltünk velük, holnap Sz. őket is felhívja.

Ma vagyok 16w1d. A gyümölcs-összehasonlító honlap szerint popsiig avokádó méretűek a kicsi kincseink :)


2015. április 27., hétfő

Csupa-csupa ügyintézés

A múlt héten bejutottam az ügyvezetőhöz, elmondtam neki, hogy mi a helyzet velem. Tudni kell róla, hogy az első terhességem idején még nem ő volt az ügyvezető, és éppen ő is babát várt, tehát pici gyermeke van, és tudja, min mentem keresztül. Vagyok vele olyan nexusban, hogy korábban tudott az előző terhességeimről is, és azok kudarcairól is. Most nem szóltam neki, szándékosan, ő pedig nem kérdezett. Tudott persze rólam a közvetlen főnökömtől, de úgy terveztem, ha arra kerül a sor, hogy bemegyek hozzá, akkor már konkrét javaslatokkal, ütemezéssel a 2-3. trimesztert és az utánpótlásomat illetően. Nagyon kedves volt, biztosított róla, várnak vissza, bármikor is jönnék, mert majd' 10 év itt töltött idő alatt számos tapasztalatom és kapcsolatom alakult ki, meg vannak velem elégedve. Számítottam erre, de azért jól esett, hogy így kimondásra került. Cserébe én már 2-3 jelöltet említettem neki az időszakos, interim utánpótlásomra. Annyit kért tőlem, tudva azt, min mentem már keresztül, nem ismerve a 3. trimeszteri erőnlétemet, a szülés utáni logisztikai helyzetünket, lakhelyünket, hogy amennyire tudom, konkrétan mondjam meg, mikor tervezek elmenni, mikor jönnék vissza, hogy aszerint vegyenek fel ideiglenes embert. Mondtam neki, abszolút megértem, fel is vázoltam neki a következő dátumokat:
  • Idén július 1-től van szükségem az utódomra, akire 1 hónapot szeretnék betanításra szánni, de utána is tudok még otthonról online lenni
  • Július 31-én jönnék utoljára, augusztus 1-től kiveszem a szabadságaimat, vélhetően szeptember végén már lesz szülés, tehát az utolsó 2 hónapot lennék otthon.
  • 2016. augusztusában jönnék vissza, azaz 1 évet szeretnék otthon maradni. Szívesen maradnék 1,5 évet is, de anyagilag valószínű nem tehetjük meg.
Gratulált, és adott pár tanácsot is, mint anya, nagyon kedves volt, és örült a konkrét akciótervemnek is. Egy munkáltató fejével gondolkodva ez logikus is, nem lebegtethetem őket bizonytalanságban. Aztán így is dobhat az élet olyan helyzeteket, hogy pont másképp lesz, de ha nem, akkor ehhez fogom magam tartani.

A munkahelyemen is publikus most már, de nem is tudnám mindig tagadni, volt pár nap a múlt héten, amikor erősebben domborodott a hasam, és pont akkortájt volt egy minden kollégát érintő workshop, amire közösen jöttünk-mentünk fizikailag, így jobban szem előtt voltam, és utólag közvetetten hallottam találgatásokat :)

A héten találkozom a HR-essel is, ezért elkezdtem böngészni egy több mint 100 oldalas anyagot a a gyermekek után járó ellátásokról, innen: Csaladitudakozo.kormany.hu

Gyerekfüzet 2015
Gyermekek után járó ellátások, kedvezmények


Biztosított szülők ellátásai
Nem biztosított szülők ellátásai
családi pótlék: nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás
gyermekgondozási segély
gyermeknevelési támogatás
anyasági támogatás
táppénz

gyermekápolási táppénz

terhességi-gyermekágyi segély, mely elnevezése 2015. 01.01-től csecsemőgondozási díj,

gyermekgondozási díj

gyermek után járó pótszabadság

az apát megillető munkaidő kedvezmény

A gyermeket nevelő szülők egyéb ellátásai
rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
óvodáztatási támogatás
gyermektartásdíj megelőlegezése
étkezési térítési díjkedvezmény
ingyenes tankönyvellátás

Ilyen hasznos dolgokat gyűjtöttem ki eddig kifejezetten az ikergyermekek esetére:
  • A gyermekgondozási segély (GYES) havi összege ikergyermekek esetén azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (28.500,- Ft) 2 gyermek esetén 200%-ával.
  • Az ikergyermeket nevelő szülő gyermekgondozási segélyének havi összege a keresőtevékenység folytatása mellett is azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (2015-ben 28.500,- Ft) 2 gyermek esetén 200%-ával
  • 2015-ben az anyasági támogatás – gyermekenkénti – összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225 százalékával (64.125,- Ft), ikergyermekek esetén 300 százalékával (85.550,- Ft).
  • A gyermekgondozási díj legkorábban a csecsemőgondozási díj, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a gyermeket szülő anya esetében a szülést, egyéb esetben a jogosultságot megelőző 2 éven belül megszerzett biztosításban töltött napoknak megfelelő időtartamra, de legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig jár. A 2014. január 1-jét követően született ikergyermekek esetén a gyermekgondozási díj a csecsemőgondozási díj, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a fent meghatározott időtartamot követően további 1 évig jár.
  • Gyermeke születésekor öt munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát, melyet legkésőbb a szülést követő második hónap végéig kérésének megfelelő időpontban köteles a munkáltató kiadni. Ha a családban ikergyermekek születnek, ebben az esetben 7 munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát.
Forrás innen:

Folytatom a böngészést, értelmezést (nem mindig egyszerű), és konzultálok minderről a HR-essel is.

A hétvége szombaton hasonló forgatókönyvvel telt, mint a korábbiak: piac, főzés, mosás, erkélyre teregetés. A vasárnapunkat már a környék bejárásával töltöttük, Pomáztól Veresegyházig több kis várost, falut, itteni peremkerületet néztünk meg személyesen, ne csak "elméletben", az Ingatlan.com -ról tájékozódjunk, hogy lássuk, érdemes-e "kedvenc"-nek lementett lakások tulajdonosait felhívni, vagy eleve hagyjuk ezt vagy azt a környéket, lakóparkot. Így döntöttünk is már olyanról, ahol megtaláltuk, melyik erkély az, ami a hirdetésben van, és konkrét építtetőkkel is találkoztunk egy új projekt kapcsán, ami novemberben lesz kulcsrakész. Sajnos eddig nincs meg a tuti, határainkon belüli kompromisszum vállalásával járó lakás. Viszont volt nekünk is tetsző régió, ahol hozzánk hasonló fiatalokat láttunk az utcán, a játszótereken, sőt láttunk egy 3-as ikres anyukát is a spéci ufo babakocsijával, egy percig nevetőgörcsöt is kaptunk, hogy nekünk egy fokkal "könnyebb" helyzetünk lesz. Természetesen nem kinevettük őt, annyira cukik voltak, de a helyzettel szembesülni, hogy hasonló vár ránk, hát lehetetlen volt nem megmosolyogni :)

Miután hazajöttünk még volt egy kis fogalmazási finomítás a lakásom hirdetésén, a képeket kiválogattuk, melyek legyenek, melyek ne, és élesítettük a hirdetésünket. A szövegben szerepel, hogy nem szeretnénk ingatlanoson keresztül értékesíteni - sajnos a 4% túl sok jutaléknak, először szeretnénk mi megpróbálni - ennek ellenére kb 6 ingatlanos hívta az itthon erre a célra hagyott privát telefonomat, de Sz. jól kezelte őket. 

Közben Apumat megkértem, hogy a banki ismerősünknél kezdjen el egy mini ingatlanhitel ügyintézésében puhatolózni nekem, el tudjuk-e kezdeni meglévő konkrét ingatlan nélkül, hogy a hitelelbírálási idővel bentebb legyünk. Persze lehet, hogy ezt nem lehet. Ha viszont igen, remélem, lesz pár hét, hónap rendelkezésre állásra.

Időközben dr G-vel is leegyeztettünk egy következő találkozó időpontot, jövő kedden megyek hozzá a 2. trimeszteri teendők átbeszélésére.

Mennem kellene fogorvoshoz, az adóbevallásom ügye is áll, a magzati szív UH-ra sem jelentkeztem még be, viszont átvettem a testtejet a hasamra striák ellen, szuper, azóta nem viszket, nem húzódik olyan erősen. Megrendeltem a Rizsfeherje.hu -ról egy IR-esek által is fogyasztható natúr barna rizs fehérjeport is, mert picit alacsony volt a vérképemben az összfehérje, és amúgy sem árt ilyenkor fehérjedúsan táplálkozni, viszont a bolti fehérjeporokban rengeteg adalékanyag és tejsavó van, ráadásul max 30%-os fehérjetartalommal, így azokat még magamnak sem merném adni, nemhogy a 2 babónak. Már csak érte kell mennem, szerencsére könnyen útba tudom ejteni.

Szóval csupa-csupa ügyintézés, kicsit más, mint az első időszakban.

Ma vagyok 15w6d. Tüneteim: a cicifájásom kicsit elviselhetőbb, a hasam van, hogy húzódik, van, hogy nem, mindkettőt főként az alvás utáni első pillanatokban érzem. a vérnyomásom továbbra is alacsony. A fáradtságot főként lépcsőzésnél érzem, akkor lassabban közlekedem, mint a 87 éves nagymamám :)

Már szívesen látnám Őket, most megint kicsit lassan csepeg az idő e tekintetben. Amúgy pl. fészekrakás kapcsán rohan, olykor pozitív értelemben fejbe is kólint, hogy félév múlva gyökeresen megváltozik az életünk...

2015. április 23., csütörtök

Hízás, téliszalámi, tonhalkrém

Délutánonként, estére egyre brutálisabb méretűre nő a hasam. Kíváncsiságból még reggel kisebb hasdomborulattal, ruha nélkül ráálltam a mérlegre. 1-2 hete 53,5 kg voltam, akkor 3 hónap alatt híztam 1 kg-t. Nos, most sikerült mindezt, azaz egy újabb 1 kg-t már csak 1-2 hét alatt produkálni, azaz ma már 54,5 kg vagyok. Érdekes érzés, hogy 2 éve én folyamatosan csak fogytam, és most már ellenkező az irány. "Édes" hízás ez :) Jelenleg épp ez a haladás mércéje, nem egy újabb uh-n történő méredzkedés, hogy biztosan növekednek-e a kicsi kincseink. Még pár napja gondolkodtunk egy köztes uh-n is, csak a magunk szórakoztatására/megnyugtatására, de egyelőre nem érzem azt, hogy hajtana a tatár, most így jó. Néha előveszem a 13. heti videót, és nézegetem őket azon :)

A súlyommal párhuzamosan az étvágyam még nem érzem, hogy megemelkedett volna, viszont vannak ízek, amikre rákattanok. Pl. 2 hete folyton téliszalámis szendvicset készítek, vajretekkel reggelire és vacsorára is. Ezer éve nem ettem téliszalámit, inkább sonkát, főként azt is csak reggelire, tízóraira. De az elmúlt hetekben képes lettem volna "ölni" is érte, még magában is ettem a frissen szeletelt illatos szalámiból. Volt, hogy csemi ubival, mint gyerekkoromban :)

Forró vajas tk pirítóson :P
Aztán a napokban egy ismerősöm Facebook oldalán láttam, hogy egy friss tavaszi zöldséges tonhalkrémet készített. Egy videóról készítette el a receptet, amit ma én is megnéztem, és este ki is próbáltam, mert nagyon belelkesített és megkívántam vajas pirítósra kenni és úgy igazán jóllakni belőle. Tudni kell hozzá, hogy én nem vagyok egy nagy halevő, tonhalat is nagyon-nagyon ritkán eszem, szerintem évek óta nem ettem. Ma viszont tudatosan ehhez vásároltam hozzávalókat, és még akkor is megcsináltam, hogy este 3/4 8-kor léptem ki a Sparból. Szerencsére pofon egyszerű, és nagyon finom! Igaz, én a póréhagymát és a snidlinget jó sok medvehagymával cseréltem fel, hogy épp szezonzöldség, de minden más ugyanaz benne: a tonhal, mustár, só, bors, angol zeller, citrom leve, kétféle színű kaliforniai paprika - ez utóbbi azért, mert az ayurvedikus táplálkozás szerint az ételek színe is számít: "Mindig legyen ízletes amit eszünk és ügyeljünk az ételek színére is." Nálam bevált ez a friss színkavalkád is :)

És íme a rövid receptvideó is hozzá, ami inspirált ma akár túlóra után is nekikezdeni:


Mielőtt teljesen gasztrobloggerré változnék, zárásképpen vissza is térek az eredeti topichoz: ma vagyok 15w2d.

2015. április 22., szerda

Háziorvos, tavasz, ingatlanok

Ezer éve tervezem, de a reggel csupa teendővel telik, nincs időm fotózkodni, így este a félhomályban csak "zajos" kép sikerül az előszoba fényében, ezért rápakoltam a képre pár grafikát. Az biztos, hogy egy rétegű ruházatban, esténként így nézek ki:


Reggelente azért még laposabb mindig, de a terhesnaci, ráhúzva pl. egy pulcsi újra ilyenné teszi, így már egyre kevésbé láthatatlan.

Ma reggel voltam a háziorvosomnál, megvan a Hepatitis és Wassermann véreredményem is, mindkettő negatív. Kértem, adjon ő beutalót a magzati szív uh-ra, nem csinált még ilyet, nem tudja, neki kellene-e, de mivel legutóbb a Sote az 1. trimeszteri vv-re is őt kérte, hogy írjon beutalót, ezért rendes volt, inkább írt egyet, nehogy emiatt kelljen visszamenni. Holnap délelőtt hívom őket, mármint a János kh-t, és telefonon megkérdezem.

A hasfeszülés már nem olyan kemény, mint volt tegnapelőtt, csak úgy feszül, mintha nyújtanák. Hogy fogok én elférni a saját bőrömben? :) Egyelőre natúr shea vajjal kenegetem, míg várom a Dr Hauschka birstej érkezését.

Közben ezerrel újra az ingatlanpiacot fürkésszük, hát az ingatlanosok/irodák között is van óriási különbség profizmusban. Van, akit inkább kerülünk is, mert gyanúsan nem mond konkrét infókat vagy minden hívásnál mást egy ősszel elkészülő lakóparkról, pedig úgy volt, vasárnap találkozunk vele, megmutatja az épülő részt. Majdnem le akar beszélni róla, hogy az egyik ütem már elkelt, a másikban pedig csak nagyobb lakások vannak - mindezt úgy, hogy még nem is beszéltünk az igényeinkről/lehetőségeinkről. Valami furi lehet a háttérben, vagy egy lúzer az értékesítő. Viszont egy barátunk révén van egy jó ingatlanoshoz is elérhetőségünk, hátha ő tud segíteni, addig sk nézelődünk.

Amúgy csodaszép ez a tavasz! Imádom a munkahelyem környezetét, mesés ilyenkor: vízpart, csobogó, rengeteg virágzó fa, virág, zöld gyep. Legszívesebben ide költöznék :)

2015. április 21., kedd

Nifty-teszt: negatív!!! :)))

Az imént hívott az Istenhegyi Géndiagnosztika, negatív lett a Nifty-teszt! :))))

2 besorolás létezik ilyenkor: a magas kockázatú és az alacsony kockázatú, ez utóbbi a mi eredményünk.

Boldogság, öröm, ezen a mérföldkövön is túlvagyunk!

3 hét múlva Sote UH, bejelentkezem most már magzati szív UH-ra is az Országos Kardiológiai Intézetbe vagy a János kórházba, melyekhez kaptam a Sotén elérhetőségeket. De kaptam javaslatot dr Hajdú Júliára is, úgy látom, több helyen, a János kh mellett ő pl. az MDK-ban is rendel. Próbálok beutalót szerezni hozzá első körben.

Remélem, ezek már kisebb izgalmak lesznek, és boldogan tervezhetünk tovább...

15+0, első haskeményedés

Előző éjjel volt az első komolyabb haskeményedésem, mint a beton, úgy ébredtem éjszaka, egy egész "alma" érzettel a bal felső csípőcsontomhoz közel, a másik "alma" jobboldalt alul érződött, nem is volt teljesen szimmetrikus a hasdomborulatom. Rengeteget álmodtam, nem aludtam túl mélyen, a keményedés csökkent, viszont feszült az egész hasam. Ezt egész nap folytatta, majd délután csökkent, akkorra elég jól voltam. Közben vacsoráztam, hanyatt dőltem a kanapén az egész napos ülőpóz után, feltett lábakkal. Pár perc, és újra jött a hajnalihoz hasonló beton-érzet.

Természetesen még több magnéziumot vettem be. Ezen kívül a vas és a kalcium hiánya is okozhat ilyen tünetet.

A vas szedése óta lelassult az emésztésem, ez sem segíti a helyzetet.

Olvastam azt, hogy a hosszan hanyattfekvés nem jó már a 2. trimeszterben, mert kevesebb vér és oxigén jut a babákhoz, így a méh "pumpál" nekik többet - ezért is bekeményedhet.

Nem kellemes érzés, remélem csitul.

Pedig energikus voltam a hétvégén: közös bevásárlás, főzés, séta, környék fotózása a lakáshirdetéshez, 4 tő angol muskátli ültetése volt a program, de óvatosan természetesen.

Ma éjjel csak az oldalamon aludtam, de minden 180 fokos fordulásnál felébredtem, a cicijeim még mindig jelzik a gravitáció változását, no és a hasam sem túl kicsi már, viszont egyelőre nem kemény.

Remélem, a babák jól vannak, biztosan sokat nőnek, 10 cm körül lehet az ülőmagasságuk. Úgy megnéznénk őket újra, de még 3 hét a következő uh.

Ma vagyok 15w0d.

2015. április 16., csütörtök

Kis para, hajdejó

A napokban mindig van valami baleset miatti vagy csak ok nélküli dugó az útvonalamon, emiatt majd' 1 óra volt hazaérnem tegnap este is (egyébként kb 20-30 perc szokott lenni). Megérkeztem 18:50 körül, postaláda ki, ajánlott levél az Istenhegyi Géndiagnosztikától, kocsihoz vissza, 19:00-ig nyitva a posta, rohanás, autók kerülgetése, beestem a postára, kiderült, hogy csak másnaptól vehető át, mert még a postásnál van aznap. Nem mondanám, hogy nem voltam stresszes utána mind a dugó, mind a hirtelen jött meleg, mind a Géndiagnosztika/posta várattatása miatt. Estére valamelyest lenyugodtam, beszélem egy barátnőmmel is, aki szintén a Géndiagnosztikán volt terhesen, és elmondása szerint számla vagy lelet lehet abban a levélben. Viszont mi ott megkaptunk mindent személyesen, miért is küldenék ki AJÁNLVA újra, amit már megkaptunk?! Megnéztem, amit kaptunk, a kombinált teszt eredményén nem volt aláírás, ebben reménykedtem, hogy emiatt az újra érkezik. A Nifty eredménye még esélytelen, hogy a 10 munkanap még nem telt le, mégis alap reflexként a rettegés indult be nálunk, valami nem jó. Reggel nem mentem a postára nyitásra, mert nem voltam hajlandó 1-2 órát az alvásomból emiatt feláldozni, így is örültem, hogy nyugodtan sikerült aludni. És Hál' Istennek jól tettem, mert valóban a már aláírt kombinált tesztet küldték ki. Azért felhívtam őket, árulják el, mi a gyakorlat, várható-e még ilyen ijesztgetés a részükről, mert nem számítottam erre. Elnézést kértek, de kötelező nekik így kiküldeni, és a Nifty esetében ahogy kértem, természetesen hívni fognak, és a személyes átvétel lesz a protokoll. Huhh, szikla a szívről legördül, próbálok újra ráhangolódni a bébibogyókra, mert ez az egész kissé eltávolított tőlük lelkileg, hogy úrrá lett rajtunk a para. Nem akarunk zsigerből parázni mindig mindenen! Szeretnék relatív nyugodt kismamaságot. Jó, tudom, ez nem kívánságműsor, de amiért felesleges, ne "túráztassam" már a stresszhormonjaim által a picurokat...

Más. Azt még nem is említettem, hogy pozitív tünet, hogy megállt a kb 1 éve tartó kritikus hajhullásom. Szerencsére volt közben is némi utánpótlás, bébihajak, de a hajam kb fele tömege eltűnt, úgy érzem. Marokszám fésültem ki belőle szárazon is, de hajmosásnál pláne. Valamikor a tavalyi méhgyulladás környékén kezdődött, úgy emlékszem. Szedtem utána mindenféle hajregenerálódásra való szert, pl. szelént, B vitaminokat. De semmi változás. Most pár hete is ugyanolyan reflexszel nyúlok a hajkefémhez, mint minden  fésülködés után, hogy kiszedjem a sok hajat belőle, de ezúttal max 3-5 szál lehetett benne. Ez tart azóta is, és így el mertem menni a múlt héten a fodrászhoz is végre, nem félve attól, hogy a másik fele hajam ott hagyom a fésülésben. Így kb 5-7 cm-rel rövidebben még jobb lett, mert csak úgy szalad a hajkefe a hajamon, különösebb megakadás, kitépés nélkül. Végre nem csak összefogva hordom így, hanem ha rövidebb is, de kiengedve is merek jönni-menni anélkül, hogy a hátam, ülésem, székem, kabátom stb utána teli lenne hajjal. Fogalmam sincs mi okozta és mitől is jött rendbe, de a terhesség/placenták valószínű valami kiegyensúlyozottabb hormonellátást jelenthetnek abban, ami nekem hiányzik/felborult előtte egyébként.

Ma vagyok 14w2d. Csodás ez a mai idő, kár, hogy nem marad hétvégére.

2015. április 14., kedd

14+0

Vasárnap délután egy kávézóban megittam egy finom kávét, azóta nem fáj a fejem, remélem, nem kiabálom el :) Az az igazság, nagyon hiányzik a Krups kávéfőzőnk, ami még szervízben van, egy Butlers-es kotyogó akárhogyan is nézzük, nem tud olyan frankó krema réteget és megfelelő kávét produkálni. No de nem is akarok én a kávék világában pont most elmélyülni, csak egybe esett a fejfájásom a kávégépünk lerobbanásával, és a 100/60-as vérnyomásomnak is reggelente olyan jót tett.

Ma léptem a 14. hétbe, van néhány nem tipikus vagy nem számottevően észrevehető terhességi tünetem is:
  • Gyerekkoromban, mikor még volt agyalapi mirigyem, akkor olykor előfordultak pici ekcémás hólyagok az ujjbegyeimen. Ez az 1991-es műtétem óta teljesen elmúlt, no most újra előjött, ki tudja, pontosan minek köszönhetően. Nem vészes, pár naponta 1-1 ilyen vízhólyagocska üti fel a fejét.
  • Közepes mértékű hajzsírosodás - ugye nekem alapban sosem zsírosodik, ez a jelenség már a korábbi terhességeimnél is előfordult, de még így is elég hetente mosnom.
  • Erősebb szőrnövekedés - ez is volt a korábbi terhességemnél, számítottam rá.
  • Sápadtság - bizonyára az enyhe vérszegénységtől és az alacsony vérnyomástól. Kénytelen vagyok bizonyos alapozóimat most nem használni, mert több árnyalattal sötétebbek a bőröm színétől.
  • Viszket a hasamon a bőr, most már tényleg beszerzek egy speciális biokozmetikumot rá! Hauschka vagy Stadelmann lesz valószínű, ezekről vannak jó ajánlásaim.
Egyébként a munkában továbbra is 100%-osan jelen vagyok, egyelőre jól bírom, az irodai szék sem kényelmetlen. Remélem, hogy a közérzetem még jó ideig így is marad.

2015. április 12., vasárnap

Finom tavasz

A hétvégén szerettünk volna megnézni 1-2 lakást, az egyikről kiderült, valami régi hirdetés volt az ingatlanos portálon. A másik még eladó, tetszett a lakás, a lakópark, földszinti, a hévtől csak 3 percre volt, tehát adott esetben bkv-ra is optimalizált lenne, fel is vette Sz. az ingatlanossal a kapcsolatot, mikor rátalált a neten, hogy sajnos a régió óriási, szinte egész éves zajártalomnak van kitéve a hungaroring pálya miatt. Nem is gondoltam volna, hogy szinte egész évben zajlanak rajta versenyek, rendezvények, melyek zaját pont arra viszi a szél. Hallottunk egy youtube videót is abból a lakóparkból, egyöntetűen lemondtunk mindketten róla, ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink autóversenyzők legyenek. Újra visszakanyarodtunk Bp-re, de borzalmas a felhozatal, vagy ízlésben (amin nem tudsz azonnal változtatni, pl. burkolatok, konyhabútor), vagy kialakításban (régi fűtésrendszer, praktikátlan elosztású terek). Sebaj, folytattuk tovább a keresést, most egy újabb agglomeráció felé kezdtünk el nézelődni, szintén egy hév vonalán, meglátjuk.

Tegnap bevásároltunk, gyorsat főztünk, délután nagyot aludtam. Sajnos elromlott a szupi kis kávéfőzőnk, így hagyományos kotyogósból iszunk, ami elég vizes, így a szokásos reggeli fejfájásomat sem múlatja el. A jövő héten már biztos, hogy rendelek orvosi borsmenta-levendula vagy levendula illóolajakat, mert úgy látszik, ez az egyetlen kellemetlen tünetem visszatérő. Egynél több kávét, és erősebbet sem vagyok hajlandó inni, nehogy túlságosan felpörgessem a bébibogyókat.

Amióta volt a genetikai uh, többször visszanéztük a majd' félórás videónkat róluk. Utólag vettük észre, hogy a magzatvízből kortyolgatás az egyiküknél nem a csuklás előtt volt, hanem közben, mert már előtte is csuklott a kis drága. Hihetetlen, hogy a csuklásra inni érdemes reflex (vagy nem az?) már ilyen korban kialakulna? Lehet, hogy előtte megijesztettük őt az ébresztgetéssel, hogy be lehessen rendesen mérni.

Ma egész délelőtt a konyhában tüsténkedtem, a fő színek a zöld volt a menünkben: főztem egy fokhagymás brokkolikrémlevest tk krutonnal, kis bacon chipsekkel, majd fasírozottat sütöttem (szintén tk kenyérből), zöldborsós basmati rizzsel. Ebéd után elmentünk kicsit a még 23°C-os melegben a Városligetbe sétálni, találkoztunk egy barátunkkal, közben felhívott egy Ausztriában dolgozó barátnőm, akivel újévkor találkoztam személyesen legutóbb, ittam egy limonádét nyírfacukorral, és alkonyat előtt nemsokkal jöttünk haza, kellemesen el is fáradtam. Ez a berobbanó tavasz (akár az is lehet, hogy ez a fejfájásom okozója) nagyon tetszik, imádom, hogy kevesebb réteget és sok színes kiegészítőt, kabátkát lehet hordani, hogy csicseregnek a madarak, hogy megannyi színben pompáznak a fák, bokrok és a hagymás növények! Ébred a természet is, a párhuzamosan ébredő szülői tudatunkkal...

Sz. lelkesen készül az apaságra, látom rajta, hogy örül, minden nap többször beszél a gyermekeihez, ma megkérdezte, mikortól is hallják majd a hangját :) Különböző infókat találtam ezzel kapcsolatosan, az egyik szerint már a 12 héttől hallanak, de csak kb a 23. héttől különböztetnek meg hangokat - írta az egyik weboldal.

Sz. arra is nagyon készül, hogy mihamarabb találjon új munkát, több pályázatot beadott már. Egyelőre nincs még visszajelzés, ugyanakkor mégsem élem meg úgy, hogy baj, hogy megszűnt a németországi pozíciója, mert nagyon egyedül voltam mindenben: intézésekben, hétköznapi teendőkben, aggodalmakban, örömökben, és örülök nagyon, hogy becsatlakozott már ebbe az életszakaszunkba. Ha csak átmeneti lett volna, kibírtam volna én, de egyre kevésbé tűnt biztatónak, és egyre kevesebb ideje volt önmagára is: hazajött, evett, zuhanyzott, aludt, másnap hajnalban kelt, és már indult is a verkli, amiből hétvégente sem nagyon tudott kiszállni. Zéró szabadidő, zéró sport, szinte nulla ránk figyelés a széthajtottsága miatt. Bízom benne, egy normálisabb, én-időre is teret adó munkát talál hamarosan.

Ma vagyok 13w5d, a tüneteimért továbbra is hálás vagyok, a nem túl erős, de azért kellemetlen fejfájás mellett alhasi feszülések, a babáknál (UH-n ott vizsgálták őket) keményebb/kidudorodó hasfalrészek, fájó cicik, csak éhesen enyhe émelygések. Semmit több. Vicces, ha a jobboldalamon fekszem hosszabb ideig, akkor a babáknál lévő keményebb hasfali rész átvándorol jobbra. Alul van az egyikőjük, baloldalt a másik olykor jobban ki is dudorodik ott jobban, szerintem ő "közlekedik" át. Az UH-n el is hangzott legutóbb, hogy mivel mindkettő mellső falon tapadt, nem biztos, hogy mindig ugyanaz lesz az "A" magzat, mint a "B" magzat - egyelőre. Ugyanis az "A" jelenti azt a magzatot, amelyik éppen a méhszájhoz van közelebb, amelyik előbb fog megszületni. No ezt nem is tudtam, pedig logikus :)

2015. április 9., csütörtök

Kombinált teszt: negatív

Kicsit nehézkesen sikerült idejutnom, hiába vagyok szabin a mai orvosi teendők miatt, nyakamba szakadt megannyi email, amikre napközben is folyamatosan válaszoltam, ez még most is tart, és még hátra van egy nagy Excel táblázat is, amit holnap kell leadnom. A fejem is fáj, épp megittam egy espresso-t, mert fejfájáscsillapítót nem merek bevenni, azt sem tudom, mit lehetne, de nem is érdekel, majd elmúlik :) Szóval lényeg a lényeg: a kombinált teszt eredménye a korom miatt ún. köztes kockázati értékű NEGATÍV lett! Az ultrahang tökéletes lett, az ott mért adatok szépen felhúzták az életkori kockázatot. Azt döntöttük el, hogy ha nagyon rossz a kombinált teszt, akkor megyek CVS-re, ha negatív, akkor a Nifty-tesztet kérjük ott helyben, még aznap, és ez utóbbi is történt.

A gyerekek nagyon helyesek voltak, az egyikőjük épp aludt, a másikuk mocorgott, forgott, ivott éppen a magzatvízből, majd csuklott jó sokáig :) Az alvó babát többször ébresztgette Hajdú Krisztina az UH fejjel, érdekes volt látni, ahogy a méhem rázkódik, és mint 2 űrhajós, úgy mozognak odabent. Szépen látszódott minden: az agyféltekéktől a kis éppen telt gyomrukig, a kis talpacskájuk, kezecskéik, szóval a "moziban" fülig érő szájjal figyeltünk :)

2D-ben egyszerre egyiküket nézegettünk, Ugyan van közöttük egy vékony fal, ami a kétpetéjűeknél szokott lenni, hisz' 2 petezsákban fejlődnek ki, ugyanakkor a 3D-s ultrahangon ez nem látszódik, így 3D-ben úgy tűnnek, mint akik szorosan összebújnak :)


Kaptunk az egész vizsgálatról egy videófelvételt is, ami 24 perces volt így összesen.

No és akkor az adatok:

Alap esetben az életkori kockázat a következő 41-42 évesek esetében:
Down/T21:         1:78
Edwards/T18:    1:916
Patau/T13:         1:2156

Konkrétan nálam:
Számított kockázat magzat 1:
Down/T21:         1:641
Edwards/T18:    1:18317
Patau/T13:         1:20000

Számított kockázat magzat 2:
Down/T21:         1:796
Edwards/T18:    1:18317
Patau/T13:         1:20000

Mintavétel:
Free ß-hCG: 107,4 IU/L     1,32 MoM
PAPP-A: 13,81 IU/L           1,21 MoM

Én fel voltam készülve, hogy esetleg pozitív lesz az eredmény, mint az egyik szintén 42 éves kolléganőmnél, aki tavaly ikreket szült. 1:1000-től számít abszolút negatívnak az Istenhegyi Géndiagnosztikán. Így elégedettek lehetünk a köztes kockázati értékű negatív eredménnyel. A Nifty-hez a vérvételre így a biológussal történő konzultáció után lementünk, kb 7-10 munkanap alatt lesz meg az eredmény, holnap reggel adják fel a véremet Hongkongba. Szimpla baba esetén szokták ebből megmondani a gyermek nemét, ikerterhességnél ez nem lehetséges. Viszont Hajdú Krisztina szerint is vegyespáros várható, kb 80%-ban volt biztos benne. Ettől biztosabbat talán a 18. héten tudunk meg, akkor megyek vissza. A heteket most éppen 12w5d szerint számolták, ma éppen kisebbek voltak a koruknál, a múlt héten nagyobbak. Hivatalosan ma vagyok 13w2d. Ide május 20-án megyünk vissza - hű ennyit még nem is vártunk 2 vizsgálat között!

Délelőtt pedig a SOTE genetikai tanácsadásán voltam, ami csak a nevében az, újat nem tudtam meg, az interneten is fellelhető legalapabb infókat kaptam meg. Még mindig a magzatvíz mintavételt ajánlják, és elsorolta a vetélési kockázatuk százalékait, amit x-edszerre hallottam. "Egyelőre nem kérem" került a lapomra, és utána elmondtam, hogy én a következő UH-ra és szív-UH-ra szeretnék jönni e célból hozzájuk. Május 14-re kaptam itt időpontot, és a szív UH-ra más kórházba külön kell bejelentkeznem, ehhez kaptam elérhetőségeket. Igazából ez a vonal csak biztonsági szál, hogy ikerterhességem miatt több szem többet lát alapon, de ezzel nem kérdőjelezek meg senkit, csak ha már az ikerség miatt nem szúratom magam (sem dupla rizikójú vetélést, sem koraszülést nem kockáztatok), akkor a Nifty mellett legyünk duplán alaposak az UH vizsgálatokkal, ami egy barátnőm javaslatára erősödött meg bennem. Már most is volt különbség a 2 vizsgálat között: méretben is és abban is, hogy a múlt héten az egyik baba esetében hátsó a másik esetében mellső fali tapadást állapítottak meg, ma pedig mindkettőt mellső falinak látta a dr nő.

Egy kis méret-ízelítő:
CRL: 72,7 mm és 73,5 mm - hihetetlen, hogy lábakkal együtt egyenként már arasznyiak!
Nyaki redő: 2,1 és 1,9 mm - mindkettő rendben találtatott, 3 mm-ig jó ebben a magzati korban.

Apropó: míg a múlt héten embryo A,B volt a papíromon, ma már magzat A, B :) Még a 2 hetet megvárom a Nifty eredményével, utána hivatalosan is bejelentem, mert el kell kezdeni keresni az utódomat, hisz' nem tudom, meddig tudok majd dolgozni. Gyanítom július végéig - augusztus elejéig. Addig pedig még háziorvos vissza, 2 véreredményem még hiányzik, védőnő-látogatás, dr GZ újabb konzultáció vmikor, cukorvizsgálatra vonatkozó hogyan-tovább (nem szeretnék terheltetni), EKG, majd szív UH, szóval van teendő. Emellett lakás, lassacskán nagyobb autó keresése, hajjaj, ez ám a hirtelen családdá válás velejárója! :)

Hát ünnepélyesen is helló 2. trimeszter, helló kis magzatkáink, nagyon jó volt ma látni benneteket, ügyesek voltatok! ♡♡

2015. április 7., kedd

Húsvét, 13+0

A Húsvét cuki volt a gyerekekkel, vettem nekik nagy makett, kívülről kiszínezhető házikót, a kislány verzió tengeri állatkás, sellőlányos, a kisfiú verzió robotos, csavarhúzós, barkácscuccokkal teli. Az első nap az egész családot mozgósították, hogy mindenki fessen-színezzen :) Ami nem volt könnyű nekünk, mert Anyu, Apu óriási előkészületekkel vártak, elég fáradtan, mi aktív dolgozók 4-en pedig munkahéttől elfáradva, de csináltuk, valaki mindig beállt.

Ilyesmi házacskák, csak ezek más mintásak:


 A gyerekeken, ill. a 6. érzékükön már meg sem lepődöm (semmit nem tudnak rólam, rólunk még most sem!) >> Unokahugi: "Heni, ha egyszer lesz gyereketek, lányt vagy fiút szeretnél? Én: mindegy, vagyis mindkettőt! (ikerséget nem mondtam ki) Erre ő: Én is ikreket szeretnék! A fiút Milánnak, a kislányt Flórának fogják hívni!"

Az unokaöcsim pedig a Húsvéti locsolóverse után lepett meg, nem szokványosan. Elmondta ezt a kis versikét:

Harangvirág hajladozik a szélben,
Kis nyulacska ugrabugrál a réten.
Sárgarigó azt csipogja: csip-csip-csip,
Meglocsolnám ruhácskádat egy kicsit.


Erre én: "hol szeretnéd a ruhácskámat meglocsolni?" Ő: "a hasadon!" - persze, hogy erre mindannyian nagyot nevettünk, cinkosan összenézve :)

Voltak séták, a hűvös ellenére szép idő volt, és jól esett a friss levegő.

Szeretek otthon lenni, feltöltődöm. Itthon káosz van, olykor kilátástalanság, pl. szomorú az ingatlanhelyzet, ill. az akörüli kompromisszum, amiben nem tudom, még mi lesz a megoldás. Attól nem félek, hogy az én lakásom gyorsan és árában el fog-e kelni.

Remélem a babákkal minden rendben, és nem törődnek az átmeneti rosszkedvemmel. Én testileg relatív jól vagyok, a tünetek (émelygés, álmosság, cicifájás) enyhültek, alábbhagytak. Ma vagyok 13w0d, amin meg is lepődtem, annyira hétfő-tudatom van, elfelejtettem, ma van a hétfordulóm, erre a BabyCenter hírlevele emlékeztetett.

2015. április 3., péntek

12 hetes UH rendben :)

Ma reggel találkoztunk dr G-vel, felírta nekem az újabb Clexane és Utro recepteket, megnézte a vv eredményeimet, és a vasra az Aktiferrin kapszulát, ami mellé - nem egyszerre történő bevétellel - plusz Ca-t és Mg-t javasolt. Egyelőre nem beszéltünk meg újabb találkozóra időpontot, a genetika után jelentkezem nála. Jövő csütörtök délelőtt először SOTE genetikai konzultáció (őket is meghallgatom azért), délután Istenhegyi Géndiagnosztika, kombinált teszttel. Dr G emlegette ma reggel, hogy a szúrás kellene, de megérti, ha nem szeretném az előzmények miatt, szóval a non-invazívat is elfogadja. Meglátjuk, mit javasol az Istenhegyi, de egyelőre az ottani vértesztre hajlunk.

Ma nem ő vizsgált az UH-n, hanem a szonográfusok egyike, ugyanis rohannia kellett + 2 szülésére is, de nem bántam, nekem csak egy rövid konzultációra és receptekre volt tőle szükségem, mindenki végezze a dolgát, ő a műtőben, mi a szonográfusoknál :)

Rendben van mindkét baba, nagyon édesek voltak, mindketten épp ébren rúg-kapáltak, az egyiküknél picit várni is kellett, hogy ne ficeregjen annyira a méréskor. Biometriai adatok alapján 12w4d és 12w5d nagyságúak (56 és 57 mm-es CRL-űek) szóval nemcsak, hogy elmaradnának a naptári naptól, hanem meg is haladták időközben, ugyanis ma vagyok 12w3d. Igazi kis csodák, láthattuk a kis gyöngysor csigolyáikat, a Dopplerrel pedig kék és piros területek rajzolódtak ki, a véráramlás vizsgálatához kapcsolta be a dr nő. Mindkettő "az adott terhességi kornak megfelelő, embryonális fejlettség anatómiai viszonyainak áttekintése" alapján (mellkasuk alakjától kezdve a hasüregi szerveiken, a szívritmusaikon, a köldökzsinórokon át a tüdők szerkezetéig) szabályos szerkezetűek és eltérés nélküliek. Kaptunk egy egész oldalas eredményt teli adatokkal, leírással mindkettőről :) Láttuk őket 3 (vagy4?) D-s kivetítésben is, bár 2 D-ben azért sokkal részletgazdagabbak még. Egyikük a mellső, a másikuk a hátsó méhfalon alakult ki. Még most is olyan felfoghatatlan, hogy itt vannak, fejlődnek bennem. Pláne ma, hogy megint szinte lapos a hasam!

Kérdezte a dr nő, hogy szeretnénk-e tudni a nemüket majd, mondtuk, hogy persze! Mert ugyan még korai, de ő a jelenlegi UH alapján úgy látja, egyiküknek van "3. lába" (azaz kukija;), tehát a mostani UH alapján vegyespárosunk várható. Szuper lenne :) De természetesen örülünk bármelyik kombinációnak!

Sz. és én is utána 1-2 órán át alig ocsúdtunk föl abból, amit láttunk, nagyon jó érzés volt közben és utána. Ez összeadódik az előtte átélt izgatottsággal, és mindez egy teljesen más tudatállapotba repíti az embert. Lassan most már kezdek a napi rutin hullámhosszomra ráállni, hogy bejöttem dolgozni, és persze azért tudatosan is higgadtabb vagyok, mint szeretnék, hogy a jövő hét még vízválasztó, ugyanakkor most ott a fülig mosoly, az öröm-könnycseppek az arcunkon :)

2015. április 1., szerda

Vv eredmények

Ma voltam a háziorvosnál a vv eredényeimért, a legfontosabb, a vércsoport szerológia rendben, tehát nem ütközik az én vércsoportom a babákéval!

Van pár +/- -os eredményem is, a 3 oldalas listából ezeket kiemelve:
  • Vörösvérsejtszám: 3,9 T/L (4,1-5,1)
  • Hemoglobin: 111 g/L (123-153)
  • Hematokrit: 0,34 L/L (0,35-0,47)
  • NEUT: 71,9% (50-70)
  • LYMPH: 22,6% (25-40)
  • EO: 0,6% (1-4)
  • Reticulocyta: 31,8 ezrelék (5-20)
  • Reticulicytaszám absz.: 124 G/l (20-100)
  • VVt süllyedési sebesség: 41 mm/óra (3-21) <<
  • Vörösvértest: 6 /látótér (0-3)
  • Összfehérje: 63 g/l (64-83)
  • Alkalikus foszfatáz: 34 U/l (35-105)
  • CRP: 7,7 mg/l (0-5)
Ebből a vérsüllyedés kicsit magasabb, mint kellene, nem tudom, mi lehet, nem vagyok beteg, nincs sebem. Nem sokat tudott a háziorvos mondani, ezen nem lepődtem meg, csak vasat, B12-t javasolt. Viszont a védőnők nagyon cukik voltak. Előre bejelentkezés nélkül bekopogtam hozzájuk, hogy itt vagyok, mi a teendőm, mikorra és kihez jelentkezhetek be. Annyira örültek nekem, mosolyogtak, intézkedtek rögtön, mintha ritkaságszámba mennék, pedig nem mondtam, hogy ikreket várok, csak szimplán egy  kiskönyvet szeretnék :) Aztán azzal, akihez tartozni fogok, beszéltem bővebben, du. 17h-re megyek vissza a papírjaimmal, mert épp jöttek hozzá, de fel is ajánlotta, megvárhattam volna, ha időm engedte volna. De így délutánra legalább a fénymásolataimmal mehetek vissza. Apropó - ma ügyesen a céges fénymásolóban hagytam az egyik leletem, az imént hozta be egy kollegina, rajta az embriók méreteivel - áááááá, hogy lehetek ilyen amatőr???

Nem akartam még fotót készíteni, viszont már többen kértétek, így egy gyors pillanatképre bebújtam ma a céges mosdóba :) Igazából nem szeretem nagyon nézegetni így magam, inkább takargatom, ráadásul folyton változik is a térfogatom, pl. tegnap totál lapos hasam volt, ma már húzódik, feszül, domborul - kendővel, bő felsővel takargatom. Szóval a terhességtől nem ilyen nagy, amilyennek látszódik még, szerintem.