2016. február 25., csütörtök

Szomorkásan

Az időjárás megkóstoltatta velünk a tavasz illatát, érzését a közel 20°C-kal a minap, erre most megint téli hideg, nyirkos, szürke idő van, ki sem tudunk mozdulni. Tegnap szép idő volt, viszont a nagyobb séta most elmaradt, csak kisebbre ruccantunk ki, ugyanis oltásra volt időpontunk a csöppségekkel. Meg is kapták a Prevanar emlékeztetőt, melynek hatására este a kisfiunknak, éjjel pedig a kislányunknak lett hőemelkedése. Lázat nem kellett csillapítani, mert nem ment 37,2 °C fölé a kisfiunk esetében, a kislányunkat pedig nem akartuk hőméréssel felébreszteni, hogy a sírással felébredésből a vállamra véve azonnal vissza is aludt. Éreztem, hogy nem lehet túl magas. Az éjszakát most nem aludták végig, pedig Karácsony óta szerencsénk volt azzal, hogy hagytak bennünket aludni, így idén még nem is kellett babysittert hívnom, mert aludtunk napi 6 órát. Ezzel szemben most csak 2 x 2 óra volt, az éjszakai és hajnali sírva ébredések, etetések, altatások következtében. Ők nyűgösek, én fáradt vagyok. Ezzel akkor kevésbé lenne gond, ha legalább az idő ma jó lenne, de hát elég lehangoló. Az sem tesz jót, ha hosszú távon nincs felnőtt körülöttem, vagy alig kommunikálok felnőttekkel, hiányzik olykor, mert nem tudok kellően megújulni a gyerekek számára. Ráköszönök én szomszédokra, környéken lévő kismamákra vagy nagymamákra, sőt beszélgetek is, de nagyon kis csevejek ezek, nem adják azt a feltöltődést, mint mikor barátnő vagy rokon van nálunk (akik ilyenkor nyilván dolgoznak, nem érnek rá, milyen jó lenne, ha legalább néhányan bloggerek mi közel laknánk egymáshoz), nulláról felépíteni ismeretségeket pedig nem annyira alkalmas ez az időszak. Mi még nem tudunk igazán kimozdulni, pedig nagyon jó lenne azt a mobilitás érzetet akkor is érezni, ha épp nem akarunk sehova menni. De a 2 picit túl súlyos cipelni, túlságosan nehéz lenne őket egyedül valahol megnyugtatni, ha nem venném fel őket, egyszerre én nem tudom (van olyan ikres anyuka, aki igen, én nem is lennék rá fizikailag képes, és nem is merném, hogy ficeregnek most már egyre jobban), és a feladatok (ilyen időben hol és miként tisztába tenni, tápot melegíteni) többet vennének ki belőlem, mint amennyit egy új környezet pluszként adna. Ami viszont a rossz hangulatomat okozza alapvetően az, hogy tegnap derült ki, Apukámat sürgősen meg kell műteni. Épp egy wellness hétre mentek volna Anyuval, de az érsebész doktornő lebeszélte, mert elég veszélyes aorta aneurizmája van, ami egy rutin hasi ultrahang vizsgálattal kezdődött, végül egy CT igazolta, hogy nagy hasi műtét szükséges neki. 8 cm hosszan közel 6 cm átmérőjűre tágult a hasában ez az ér, ami "időzített bomba" ha megrepedne, gyakorlatilag szinte biztos, hogy esélytelen lenne túlélnie. Ráadásul az esetében nem elég egy endoszkópos, hanem nyitott hasi műtét lesz már jövő hét elején. Izgulok miatta, mert nem lesz egyszerű eset, többféle érrendszeri betegsége van, amire maréknyi gyógyszert szed, inzulinos cukorbeteg, gondolom nem lesz egyszerű az altatása sem. Most mindent intéz maga körül, beszél minden ismerősével, intézkedik, de optimistán áll az egészhez, mert látni szeretné az unokáit felnőni jó darabig, örülök, hogy ez hajtja, és nem mond le magáról, ez már önmagában fél gyógyulás lesz utána. Ha belegondolok, hogy fájt a császársebem, nagyon kemény lesz a teljes hasán ilyen fájdalmat érezni. Viszont elvileg ha nincs komplikáció, 8 nap múlva hazaengedik. Nagyon-nagyon szurkolok, minden rendben legyen! Anyu most is, mint mindig mindenben támogatja, sajnos most én nem tudok fizikailag vele, velük lenni a gyerekek miatt, pedig Sz. nagyon sokat van velünk, siet haza, kivesz fél vagy egész napokat szabadságnak, ha mennünk kell valahová, ugyanakkor egyre csak tornyosul a feje fölött a sok teendő. Most kicsit siettetném az időt, legyen jó idő, legyünk túl ezen az időszakon...

2016. február 23., kedd

5 hónaposak

Annyira de annyira mérges vagyok, mert elszállt a teljes blogbejegyzés, amit az elmúlt 1 órában írtam, mert Anyumék itt vannak, és végre leülhettem picit összeszedni, milyen volt az elmúlt pár hét, hogy ma 5 hónaposak a gyerkőceink. Írtam arról is, hogy milyen fejlődési szakaszban vannak, hogy mennyire lestrapálnak bennünket, de ugyanakkor egyre több élményt adnak, hogy voltunk fejlődésneurológián, és minden rendben velük. Egy hónap múlva visszamegyünk egy kontrollra, hogy a torna szükségességét kizárhatjuk vagy sem, addig sok-sok hasonfekvés és fordulás, forgatás a teendőnk, de élvezik is, egyre többet vannak habtapin, már nem elégíti ki őket a pihenőszék, hasalni és hanyattfeküdni szeretnek, természetesen úgy, hogy nagyokat bandázzunk, játszunk közben. A kisfiunknál beváltnak tűnik a hasa és a kakilás szempontjából a Milumil Pepti Pronutra, bár meglepett, hogy poliszaharid édesítőszer van benne a kivont tejcukor helyett. A kislányunk kicsit súlyosabbnak ítéltetett a neurológus drnő szerint, de erre számítottunk, ugyanis én pont ilyen voltam ennyi idősen, sőt, szerintem nagyobb sonkáim voltak a látott fotók alapján :)

Mivel most még éppen jó rájuk a 68-as méret, így ma a szülihónapjuk tiszteletére rájuk adtam egy - még a terhességem alatt ajándékba kapott (Tina ♡) - tavaszi-nyári cuki rövidujjú szettet, és mivel ki fogják nőni, mire melegebb lesz, így hosszúujjú és kis lábbelik kiegészítésével így is tökéletes lett:


Rengeteget mosolyognak, jókedélyű babák. Szeretik egymást, főleg a kislányunk dumál a kisfiunkhoz, fordítva főként vigasztalás céllal történik, amikor a kisasszony sír. Dumálnak, egyre többféle hangon és dallamon. Nagyon lestrapálnak bennünket minden egyes nap, de imádjuk őket, egyre inkább ♡ Esténként arra nincs erőnk, hogy az ő fektetésük után elmenjünk zuhanyozni rögtön, mindig rá kell pihenni, picit szundítani, mert annyira elfáradunk. (én rendszerint a kisfiunkkal a kezemben a kanapén elalszom) Pedig az altatás már nem olyan hosszú, a kislányunk ügyesen egyedül is el tud aludni, a hüvelykujja szopizásával, amit csak elalváshoz tesz. A kisfiunknál a leggyorsabb módszer még az a rituálé, ha párnára teszem, pelust a feje köré, amibe bekuckósodhat és cumit a szájába. A kislányunknál is mire odáig jutunk, hogy teljesen lelazul, azért vannak nyűglődési fázisok. Ezek előfordulnak azért is, mert beszorul a büfi, hiába büfiztetem hosszabban, képes 1,5-2 órával étkezés után is bukni, ha akkor már hasaltatjuk. Nehéz eltalálni, hogy ne legyen ilyen baleset, de még fáradt se legyen, és élvezze a hanyatt- és hasonfekvés váltakozását. Egyedül még nem megy nekik, de csak a karjuk vagy csípőjük irányba mozdításával szépen átlendülnek. A pihenőszékeket már csak pár perces várakozásra használjuk maximum (vagy bekakilásra). Ha nem esik az eső, akármennyire is fáradt vagyok, megyek ki velük sétálni, tegnap a 20 °C-os melegben isteni volt lehajtott mózessel jönni-menni, a napot még szokniuk kell :)

Csak ennyit tudtam visszaidézni az elveszett posztomból, és már mennem is kell, így marad a képi beszámoló az elmúlt időszakból:








2016. február 5., péntek

Napjaink

Egyre több új dolgot igényelnek, hogy kitaláljak részükre, hogy ne legyen állandó méltatlankodás a nap, mert rendesen beindult a fogzás előfázisa, viszket/fáj az ínyük, mindent a szájukba vesznek, textilpelust, pamutkönyvet, rágókákat, plüssöket, nem gyúzöm a nyálukat is törölgetni, és ha nagyon ráhergelődnek egy-egy tárgyra, akkor óriás elégedetlenség tör ki, pláne a kislányunknál. Az önaltatás is így nehezebben megy, a kislányunk ugyan rátalált a hüvelykujjára, és megnyugtatja az, de vissza kell csitulnia egy nyugodtabb hangulatba, hogy eszébe jusson. Ezért sokat kell ringatnom őket, hogy könnyebben álomba szenderüljenek. A mai napom különösen nehéz volt, mert felváltva aludtak el, és mostanáig 2 percem sem volt. hogy leüljek, az ebédet is úgy ettem meg, hogy anyut felhívtam, kihangosítottam, hogy addig figyeljenek rá. Ugyanis tegnap itt voltak a szüleim, és mintagyerekek voltak, zéró sírással (csak egy álomból felriadás volt sikítással, amit nem is csinált korábban egyik gyermek sem), sőt, egy időben aludtak délután. A kisfiamnak lehet cumit adni a szájába, de nem fogadja el rögtön, neki is le kell kicsit nyugodnia az ínye miatti behergelődésből, hogy el tudjon aludni. A tápváltás - maradva a BEBA-nál, de abból Sensitive-re - hascsikarásokat nem okoz, de maradt ugyanolyan híg zöld a kakijuk. A következő lépésnek említette a dr nő a Milumilnak egy abszolút hipoallergén változatát. Úgyhogy továbbra is zuhanyzom a popójukat, de ez kevésbé zavar, mint az, hogy a kisfiunk minden reggel felmászik az ágy legfelső részébe, és már visszahajlik a buksija, annyira nincs már hova felfelé menni, de a hasa félálomban is mocorgásra, mászásra ösztönzi. Ő picit gyengébb a hasalásban amúgy is, ha felébred, akkor azonnal szenvedve jelez, vegyük ki, de amúgy nem sírós baba. A kislányunk nagyobb darab, kitolja magát "fekvőtámaszba", és 180°-ban forgatja a fejecskéjét és mosolyog a rácsvédőjére, a plüssjátékára és ránk is, és közben dumál - ami irtó cuki, csak felébreszti a tesóját is. A cuki hangocskáját max este 7-ig csillogtatja - ha épp nem méltatlankodik és sír, este a 8 órási fürdést is szereti, de az öltözésnél a legutóbbi oltás ill. a fogzás kezdete óta visítva ordít, annyira gyűlöli, hogy pár másodpercre a kezével nem tehet azt, amit ő akar. És utána sem nyugszik meg, etetéskor is hümmögve-hüppügve-sírva szívja a tápot, alig tudom megnyugtatni, de akkor már nincs is velem kontaktusban, magába fordul, és szemlehunyásig eszik, a büfi ekkor este többnyire el is marad. A kisfiunk higgadtan viselkedik végig a fürdés, öltözködés során, ő csak akkor sír, amikor jó ideje hümmög már nekem, vegyem már fel, és a tesója miatt nem tudom. Amúgy buddha zen nyugalom az egész gyerkőc, nem is értem néha, hogy lehet ennyire partner abban, hogy a hugicáját szolgálom ki, pedig ő lenne soron valamiben. Imádnak napközben mindketten kurjongatni nagyokat, ha játszom velük, pl. agyonpuszilgatom a nyakukat, hasukat :) A kislány ebben nagyobb pozitív érzelmi kitörést produkál, van amplitudó rendesen az érzelmeiben! A kissrác is hangoskodik ám, de teljesen másképp, a levegőt visszaszívja és úgy kacag, bizonyos "szavakat" elhagyott, bizonyos "szavakat" csukott szájjal mond (hasbeszélő lesz??:) Hamarosan visszük őket fejlődésneurológiára, kíváncsi leszek, mit, hogyan vizsgálnak ilyenkor.

Összességében nagyon édesek a gyerekek, az éjszakát is végigalusszák, ami nagyon jó, de a nappalom nonstop szolgálat, és kevés játék, háztartás, én-idő (pl sport, egészséges étkezés, olvasás, utánanézés dolgoknak, ami velük kapcsolatos vagy mi-idő Sz-al), ezeket egyelőre nem tudom beiktatni. A hátam fáj nagyon, ezért olykor már nem állva ringatom őket, hanem a rezgőszékben vagy leülök és a combomon, de ezeket az altató módszereket kevésbé szeretik. A helyükre, a kiságyukba is szoktam vinni, hogy ott aludjanak be, de ott az a rizikó, hogy egymást felébresztik, amíg az egyiküknél nincs alvás. Sz. is nagyon fáradt, munka után rohan haza, reggel nagyon korán kel, és minden este ő fürdet. Az esti etetés után minden este hullafáradtan rogyunk le a kanapéra, és akkor olvasok kicsit - amibe rendszerint be is alszom, de a fürdőszobába sem tudjuk ilyenkor elvonszolni magunkat. Szóval kemény fizikailag ikrekkel az élet, de ugyanakkor el sem tudnám másképp már képzelni, így vagyunk kerek egészek, mint család :)

Voltam a héten endo dokinál is, a növekedési hormonomat visszaemeltük most már a teljes korábbi adagomra. A vérnyomásom nem rendeződött, állandó reggeli-esti gyógyszerszedéssel jár, de remélem ez idővel javul. Most gyógyszer nélkül 150/100 körüli értékeket mértem, 60 körüli pulzussal. Kértem MR beutalót ill. javasoltam, térjek vissza a Triseqensről a Yadine-ra, mint régen, mert a méhgyulladáskor váltottunk, hogy jobb és biztosabb legyen a nyh épülése. A dr nő szerint nem biztos, hogy erre megjön, meglátjuk, nekem egyelőre az is jó, hogy nem klimaxolok. A furiság az, hogy még mindig van egy kis váladék az egyik mellemben, de prolaktint most nem néztek, áprilisra kérni fogom. A cukorterhelés - Merckformin témában még mindig nem értünk egyet, de nem kapok ellenérveket, de nem hagyom annyiban, nem tudok most az életmódomra kellően vigyázni, nem mindegy, mennyi inzulint "pörgetek".

Várom a tavaszt, mint mindenki, én most csakis a gyerekek kintre öltöztetése miatt sürgetném, hogy 2-t felöltöztetni úgy, hogy ne legyen nagy sírás valamelyik részéről, hát kihívás minden egyes nap, ugyanakkor imádják a friss levegőt, és én is, ilyenkor nyugi van, legtöbbször már az első 20 méteren elalszanak. Amikor megáll a járgány, akkor felébrednek sajnos, így nem tudom őket tovább kint hagyni a teraszon, hogy kicsit bent utolérhessem magam.

Járókát szeretnék majd venni, valami praktikusat, kicsire összecsukhatót, hálósat lehetőleg, mert nincs tároló szobánk, a közeljövőben hasznos lenne. A hordozókendőről először letettem, bár Sz. megrendelt 2félét, az egyik megérkezett, de még nem sok időm volt próbálgatni, mert úgy gondoltam, nem tudom a másik gyermeket felkapni, ha rám van "kötve" az egyik. De kipróbálom olyankor, mikor nem egyedül vagyok velük, mert imádják a testközelséget.

Végül pedig íme pár aktuális kép róluk:

Együtt a papa ölében...

Nagy mosollyal tud ébredni :)

Szépen fogja a tárgyakat

Sétakor a kisasszony nem mindig alszik, ezért ő van közelebb hozzám, hogy ne sírjon (mert nem tudja a kezét a szájába venni)

Régóta most először kénytelen voltam egyszerre etetni, nem így szokták meg, régen volt, mikor még önállóan is tudtak, most már nem menne, mert matatnak sokat a szájuk körül, így is van, hogy az én kezemből is véletlenül kiütik (ezen a képen a kisfiam pont befejezte)

Itt már nem bírtam tovább járkálni vele, a combjaimon aludt el

 Ez pedig egy sétáról visszajövet, felébredés utáni happiness :)


Ez a kendő érkezett meg az AliExpressről, és ha itthon van Sz, egyiküket fel tudom így venni, imádják és az oktató dvd és könyvecske megannyi kötési módot tartalmaz :)