2016. augusztus 24., szerda

11 hónaposak

Több mint 2 hét vakáció után visszatértünk a nagyszülőktől, pont a gyerekek 11 hónapos szülinapján. Olyan nagyok már, megint sokat fejlődtek. Most már mindketten állnak és lépegetnek a karámban a rácsot fogva, a kisfiam is tud stabilan ülni, bár nem ül fel magától, hanem ha mi rakjuk pl. az etetőszékbe vagy ő maga állásból ülő pozícióba ereszkedik, bár ez ritkább, ő térdre szeret rogyni inkább. A kislányunk pedig továbbra is akrobata, nincs az a hely, ahol ne mozogna vagy ülne le teljes biztonsággal, soha nem üti meg magát, nem esik el, pontosan fel tudja mérni a veszélyt. A kisfiunknál ez idő volt, a múlt héten még "eldobta" magát a karámban, ha elfáradt az állásban, aztán koppant sokszor a feje valamiben, nem győztem ugrani elkapni vagy már csak megvigasztalni őt. Neki most 2 újabb foga törte át az ínyét, így már 8 foga van kint. A kislányunknak pedig a felső 4 jött ki szinte egyszerre, egész más már így a pofikája :) A haja nő, szeretném meghagyni, hogy csatot, gumit tegyek bele, de jelenleg mindent a szájába vesz, így nem lehet. Mi lehet a legbiztonságosabb megoldás erre? Egyelőre semmi, vágjuk le, és majd akkor növesszük meg a hajacskáját, ha már nem kap be minden tárgyat?

A napokban változó hőmérséklet, leizzadások, melegebb vagy épp a nyáriasabb ruházat miatt - ki tudja - megint betegek lettek, de most már talán nem a herpangina, hanem szimpla megfázás lehet. Napokig folyt az orruk, az orrporszívózástól mindkettő sajnos nagyon sír, pedig működés nélkül a kezükbe adtuk, nézzék meg, elmeséltük nekik, mi következik - mégis üvöltenek tőle :( Kisbabaként még nem volt ilyen gond. Ma elmentem velük dokihoz, mert a kisfiunk sokat köhög, főként éjjel, nehogy tüdőgyulladása legyen. Szerencsére nincsen, Sinupret, gyógynövény alapú cseppeket javasolt a doki néni, holnap kezdjük.

A kislányunk olykor kipécéz embereket, és csak azok kezében marad, és azok etethetik, altathatják. Ez anyukám, tehát mama és én leginkább. Pedig apa és papa is nagyon szeretik őt, és viszont, csak a mama-szerelem van és persze anya pedig a szokásos állandó személyzet :) A kisfiunk minden családtagot szívesen fogad.

Nagyon sok szót ismernek már, bár legtöbbre a kislányunk most a "dá" szótagot használja válaszul, ha kérdezzük. Egyedül a kutya a kivétel, ez esetben "vau-vau" -t válaszolnak, és látszik a kislányunk arcán a komolyság, hogy ő bizony emlékszik is rájuk (apum 3 nagy kutyájára), és megismeri a kutyákat fotón, videón is :) A kislányunk ebben a képességben is most picit előrébb jár (de nem hasonlítgatás vagy siettetésképpen írom így), megtanította anyum neki azt pl, hol a lába. De ha kérjük, hogy ásítson, nagyra nyitja a száját leszegett állal, neki ez így vicces,  kacag utána. Egyszer ugyanis én ásítottam az ő etetése közben, és ő akkor leutánzott - teli szájjal persze :)

Most asszimilálódunk újra az otthonunkhoz, az itthoni játékokhoz, a környékhez, mindennek örülnek, de azért ma könnybe lábadt a szemük, mikor Skype-on felhívtuk mamát és papát, egyem meg a kis szívüket - nem értik, miért nem lehet odabújni hozzájuk. Nem is Skype-lunk annyira sűrűn, ne zavarjuk meg nagyon a kis lelküket.

Most is, mint legtöbbször, csak a szépre és jóra volt időm leírni, a kimerülésről, ingerültségről, konfliktusokról egyszer majd írok egy bejegyzést, mert az talán külön részt is érdemel. Mindenesetre nem egy könnymentes ez az időszak sem, mert sokszor nagyon-nagyon nehéz, de közben jó is egyszerre. A nehézségek ellenére örülök, hogy ikres szülő vagyok, mert amennyire nehéz, annyira jobb is, hogy egyszerre éljük meg az egyes fejlődési szakaszokat, és nem kell elölről pl 2 év múlva újrakezdeni egy kistestvér miatt, és az, hogy egyre inkább felfedezik egymást és tudnak olykor egymással is játszani, az kincs, mert nem egyedül magányoskodik egy szem gyermek, már le tudják kötni egymás figyelmét is - ami persze olykor sírásba torkollik egy-egy hajhúzás vagy hasonló miatt :)


















2016. augusztus 13., szombat

Készen állsz a gyerekre? :)

Ezen Sz-al és anyummal "sírva" nevettünk, annyira humoros és találó egyben, Nomi blogján bukkantam rá, a 3-as, 4-es, 9-es igaz ránk mostanában, nagyon:

"Készen állsz a gyerekre?

1. feladat: Felkészülés a terhességre
Nőknek:
1. Vegyél fel egy fürdőköpenyt és rögzíts egy babzsákot az elejére
2. Maradj így
3. Kilenc hónap után távolítsd el a babok 5 százalékát
Férfiaknak:
1. Menj el a legközelebbi patikába, borítsd a pultra a pénztárcád tartalmát, és mondd meg a gyógyszerésznek, hogy szolgálja ki magát
2. Menj el a szupermarketbe. Intézd el, hogy a fizetésed ezentúl közvetlenül hozzájuk érkezzen
3. Menj haza, fogd az újságot és olvasd el, még egyszer utoljára

2. feladat: Tudás
Keress egy ismerős, már gyerekes párt. Szóld le őket a nevelési elveik, a türelem hiánya, az alacsony toleranciaszint miatt, és azért, amiért hagyják, hogy a gyerekeik vademberek módjára viselkednek.
Tegyél nekik javaslatokat, hogyan kellene a gyerekeik alvási szokásait javítani, mit tegyenek a szobatisztaság érdekében, hogyan vegyék rá a kölyköket a kulturáltabb étkezésre és általában, a jobb viselkedésre.
Élvezd ki. Ez lesz az utolsó alkalom életedben, amikor minden problémára tudod a megoldást.

3. feladat: Éjszakák
Ahhoz, hogy belekóstolj, milyenek lesznek az éjszakák a gyerekkel:
1. Délután 5 és este 10 között mászkálj a nappaliban egy 4-6 kilós, nedves zsákkal a kezedben, miközben sztatikus zaj üvölt a rádióból. (más idegtépő hang is megteszi)
2. Tedd le a zsákot este tízkor, és állítsd be az ébresztést éjfélre, menj el aludni.
3. Kelj fel 11-kor, és sétálj a zsákkal éjjel 1-ig.
4. Állítsd be az ébresztést 3-ra.
5. Mivel nem tudsz visszaaludni, kelj fel 2-kor, és főzz egy teát.
6. Feküdj vissza 2:45-kor
7. Kelj fel 3-kor, mikor megszólal az ébresztés
8. Énekelj dalocskákat 4-ig a sötétben
9. Állítsd be az ébresztést 5-re, és kelj fel, amikor megszólal
10. Csinálj reggelit
Ismételd 5 éven át. Légy vidám!!!!

4. feladat: Öltöztetés
1. Vegyél egy élő polipot és egy hálós bevásárlócekkert
2. Próbáld meg beletuszkolni a polipot a cekkerbe úgy, hogy egy karja se lógjon ki.
Szintidő: 5 perc

5. feladat: Autó
1. Felejtsd el a BMW-det, vegyél valami praktikus, 5 ajtós kombit
2. Vegyél egy csokifagyit, tedd a kesztyűtartóba. Hagyd ott
3. Fogj egy fémpénzt, és tuszkold a cd lejátszóba
4. Bonts ki egy csomag csokis kekszet, és masszírozd bele a hátsó ülésekbe.
5. Húzz végig egy gereblyét a kocsi mindkét oldalán

6. feladat: Séta
1. Várj
2. Menj ki az ajtón
3. Gyere be megint
4. Menj ki
5. Gyere be
6. Ismét menj ki
7. Sétálj ki a kertkapuig
8. Gyere vissza a bejárati ajtóig
9. Ismét menj le a kertkapuig
10. Sétálj nagyon lassan 5 percig
11. Állj meg, és tanulmányozz alaposan minden használt rágót, eldobott koszos zsepit, és halott bogarat. Mindegyikről tegyél fel legalább 6 kérdést
12. Fordulj vissza
13. Kezdj el sikoltozni, hogy nem bírod tovább, és ne hagyd abba, míg ki nem jönnek a szomszédok, és bámulni nem kezdenek
14. Add fel, és menj haza
Most nagyjából felkészültél arra, hogy elvihess egy kisgyereket sétálni

7. feladat: Beszélgetés
Bármit mondasz, ismételd el legalább ötször.

8. feladat: Bevásárlás
1. Menj el a szupermarketbe, és vigyél magaddal egy, a környezeteden található, a kisgyerekhez leginkább hasonlító élőlényt. Egy felnőtt kecske tökéletesen megfelel. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél
2. Intézd el a heti nagybevásárlást anékül, hogy a kecskét egy pillanatra is szem elől tévesztenéd
3. Fizess ki mindent, amit a kecske megevett/amiben a kecske kárt tett
Amíg a fenti feladatsor végrehajtása gondot okoz, ne is gondolj gyerekvállalásra!

9. feladat: Az egy éves etetése
1. Kanalazd ki egy dinnye belsejét
2. Készíts egy kicsi lyukat az oldalára
3. Lógasd fel a plafonra, és kezd el hintáztatni
4. Fogj egy tál szottyos kukoricapelyhet, és próbáld meg belekanalazni a kis lyukon át a lengedező dinnye belsejébe, miközben azt játszod, hogy repülőgép vagy
5. Folytasd, amíg el nem fogy a kukoricapehely fele
6. A maradékot borítsd az öledbe, győződj meg róla, hogy bőven jut belőle a padlóra is

10. feladat: TV
1. Tanuld meg az összes Disney karakter, Teletubby, a Szezám és a Futrinka utca összes szereplőjének a nevét
2. Öt évig ne nézz semmi mást

11. feladat: Rendetlenség
1. Kenj nutellát a kanapéra és lekvárt a függönyre
2. Rejts el nyers halat a hangfal mögé, és hagyd ott egész nyárra
3. Turkálj bele a virágágyásokba, majd az ujjaidra tapadt földet kend a falra. A koszfoltokat fedd el zsírkrétával. Na, milyen lett?
4. Ürítsd a lakásodban található összes fiók, szekrény és láda tartalmát a földre, majd:
5. Válassz ki minél több tárgyat véletlenszerűen, húzogasd őket át egy másik szoba padlójára, és hagyd ott

12. feladat: Hosszabb utazás kisgyerekkel
1. Készíts el hangfelvételt, amelyen valaki azt ismételgeti: Mami, Mami. Fontos, hogy az ismétlések között ne teljen el több, mint négy másodperc. A hangerő időről-időre emelkedjen meg, és érje el egy szuperszonikus utasszállító zajszintjét.
2. Tedd be ezt a felvételt a kocsidba, és bárhova mész, hallgasd ezt a következő 4 évben
[+1: az igazán életszerű élményért gondoskodj egy szerkezetről, ami időközönként kicsit rugdossa az ülésedet hátulról]
Most már felkészültél arra, hogy hosszú útra indulhass egy kisgyerekkel

13. feladat: Beszélgetések felnőttekkel
1. Kezdj el beszélgetni egy tetszőleges felnőttel
2. Gondoskodj valakiről, aki folyamatosan rángatja a ruhád alját/ujját. Közben szóljon az előző feladathoz elkészített Mami-mami felvétel
Most már felkészültél arra, hogy akkor is tudj egy felnőttel beszélgetni, ha közben gyerek is van a szobában

14. feladat: Készülj a munkára
1. Keress egy napot, amikor egy nagyon fontos tárgyalásra kell menned
2. Vedd fel a legelegánsabb szettedet
3. Önts össze egy bögre zsíros tejszínt egy bögre citromlével
4. Keverd el
5. Borítsd a felét a gyönyörű selyemblúzodra
6. Nedvesíts meg egy rongyot a massza másik felével
7. Próbáld meg kitisztítani a blúzodat az előbb megnedvesített ronggyal
8. Ne öltözz át (nincs rá időd!!)
9. Menj el dolgozni

Gratulálunk, felkészültél a gyerekvállalásra, sok boldogságot kívánunk!"

2016. augusztus 2., kedd

Hólyagos vírusos torokgyulladás

Ez az az éppen aktuálisan gyakori betegség, amit a gyerekek mostanában elkapnak. Ezúttal mi sem maradtunk ki, kislányunk a hétévégi dunaparti séta után, ahol mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, lett itthon lázas, és tegnap tetőzött nála, mára jobban lett. Az éjjel a kisfiunk teste lángolt és kevesebb, mint óránként ugrunk fel hétvége óta minden éjjel hol egyikhez, hol másikhoz. Sokat sírnak, nem esznek - de a piros fekélyes torkuk miatt, amit a dokinéni a kislányunknál látott (először csak vele voltam dokinál, akkor még a tesó jól volt) nem esznek meg mindent: se meleget, se gyümölcsöt, a langyos táp, esetleg kis husis zöldség, de korán sem fogy a teljes adag, mint egészségesen, amit tapasztalunk. Szerencsére a vizet isszák nagyobb mennyiségben.

Így az eheti találkáink elmaradnak, nem viszem be a céghez sem őket, hiába max 3 napot mondott a gyerekorvos, ameddig tarthat a láz - ez így is történt a lányunknál. A hólyagos jelző nem csak a torokra értendő amúgy, hanem végtagokra is, és a fiunknál ez jobban észre is vehető: csuklója, bokája picit pöttyös, először azt hittem, hangya csípte meg. Remélem legkésőbb holnaputánra ő is jobban lesz, mert megszakad a szívem a keservesen kérlelő hangocskájától, ahogy sírdogál. A kislányunk sokkal erőteljesebben szenvedett, hihetetlen, hogy ma pedig hangja sem volt, olyan nyugis volt, pedig alapban van egy reklamáló énje, hogy vele foglalkozzanak :) De jókat aludtak nappal (külön-külön), remélem, az éjszakánk is picit jobb lesz, mint tegnap, mert negatív rekordot döntöttünk azzal, hogy max 1 óra volt egybefüggően és 15 perc a legrövidebb alvásidő 2 sírós megébredés között.

 Csak nézem az előkét, enni nem tudok :(

Duzzadt, táskás szemecskék

Elcsigázott tekintet

 A fürdés előtti felfedezés így sem maradhatott el


 
Én ma már nem voltam lázas (közben ruhát is cseréltem)
A mai nap inkább az alvásé