2017. március 21., kedd

Rögtön másfél évesek!

Mindössze 2 napot voltunk bölcsiben, mikor a kislányunk visszaesett. Először csak egy hétvégi hőemelkedés volt, és fájlalta a fogát, azt hittük, csak az a bűnös. A nyűgösség is beköszöntött, mikor adtunk neki Nurophent, ami után eltűnt a hőemelkedés és a rosszkedv is. Aztán hétfő reggelre belázasodott, éjjel is forró volt, reggel mértük: popsiban 40,5 fok, azonnal adtuk neki a kúpot, és öltöztettem át az agyonizzadt ruhácskájából. Mire felöltöztettem, egyszer csak C betűbe hajlott a kis teste mereven az ölemben, be volt lilulva a szája, nem volt tiszta a tekintete sem, még nem volt ilyenünk, de rögtön tudtam, ez biztos a lázgörcs. Nagyon ijesztő volt, de szerencsére csak pár másodperces volt, és nem ismétlődött. Így itthon maradtam vele az első napokban én. A kisfiunknak enyhe nátha, köhögése van, volt, de ő nem kapta el az influenzát, mert ez valószínű az volt. Kis kiütésekkel teli lett a teste a lányunknak, és 4 napig tartott a visszatérő, bár már nem annyira magas láz. Nagyon anyás lett, folyton fel kellett venni, ölelt, pihent a mellkasomon sokat. Közben Sz. hordta-vitte a kisfiunkat a bölcsibe, ahol kiderült, minden leányzó kiesett, beteg lett, csak fiús maradt a csoport. Lehet, hogy a lányokat most jobban leveszi ez a vírus a lábáról? Elmentünk dokihoz is, amitől már a kislányom frászt kap, annyit voltunk mostanában, mert nem szereti sem a fülét, sem a torkát megmutatni. Sajnos a fülét nem lehet továbbra sem rendesen megvizsgálni a benti fülzsír mennyisége és az ő ellenkezése miatt, így privát fülorrgégészhez is elmentünk. De ő sem tudta rendesen megvizsgálni, szinte őrjöng, ha már lefogom a kis kezeit, fejét, és egy idegen vizsgálgatja. Nem tudom, hogy megyünk lassan szív UH kontrollra, mert ott nagyon jól viselkedtek korábban, most biztos nem lesz egyszerű... A fülére egyébként azt mondta a doki, hogy vagy 1 év múlva megyünk kiszedetni a fülzsírt, addig hagyjuk, tisztuljon majd magától, mert szerinte fog, vagy kórházi körülmények között kell elbódítani, hogy meg ne sérüljön a fültisztítás során, ami utána a bódítás miatt bent alvással jár.A hugim említette, nekik sokat segített az Otogutta Peroxydi fülcsepp a lányánál, ami pezseg és feloldja a fülzsírt, ami kifolyik utána (azóta megtudtam, ez inkább gennyes fülgyulladás esetén ajánlott). Tettünk egy próbát, de nem az előírt 5 cseppel, nehogy túl sok legyen, csak 2 cseppel, és valóban ott pezsgett, de végül nem folyt ki. Hőpárnán is altattuk egyszer, de csak a teljes tarkója, haja lett csurom izzadtság, mert valószínű hanyatt aludt többnyire. Emiatt vettem inkább gyerek-fülgyertyát, mert nekünk felnőtteknek is az bevált. Tudom, hogy csak kb 3 éves kortól lehet használni, de valószínű azért, mert nem lehet addig megértetni egy gyerekkel, hogy maradjon kb 2 percig mozdulatlan. Mi alvás közben csináltuk, és ragyogóan működött, sokat kipucolt neki, felolvadt majd visszaszilárdult kavics nagyságú fülzsír potyogott ki a gyertyából. A következő orvosi vizsgálaton sem lehetett még sajnos látni a belső fülét a fülzsírtól, így meg fogjuk ismételni, valószínű egy gyerekgyertya hossza kevés az ő mennyiségéhez. Ez olyan borzasztó, nem is gondoltam volna, hogy a babáknak, gyerekeknek ennyi lehet!

A múlt héten még itthon kellett maradnia a lányunknak, Anyukám jött el hozzánk felváltani, hogy be tudjak menni dolgozni, mert feltorlódtak a megbeszéléseim, amit már nem tudtam volna itthonról megoldani. Szerencsére annyira szeretik egymást mamával, hogy ilyenkor még én is háttérbe sorolódok, mert mamával sokat olvasnak, rengeteget játszanak, nagyon egy hullámhosszon tudnak lenni :) A kisfiunk is imádja a mamát, csak ő kis szertelen, izgága, nem az az egy helyben ülő, sokat bújós típus, de ő ilyen velünk is. Persze nekem szokott hiányozni, hogy ő nem bújik bele a nyakamba, hanem inkább azt nézi, miben rosszalkodhat. A múlt héten őt már vihettük bölcsibe, de egy nap sem telt el, és hívtak, menjek érte, 38,5 a láza. Úgyhogy most vele vagyunk felváltva itthon. Időközben a láz után jött egy nagyon sok és sötét orrváladékos pár nap, alig tudott tőle aludni, majd hasmenés. Mind lehet az MMR tünete is, de az orrváladék színe miatt elkezdtem neki is adni az antibiotikumot. Persze közelharc mindkettőnél beadni ezt a geil szirupot. Kár, hogy nincs ízetlen verzió, amit én be tudnék keverni ezzel vagy azzal, amit szeretnek. Tápba nem szabad, de gyümölcsből más a 2 gyerek ízlése. Kb 1 nap alatt vissza is húzódott a náthás tünet, még a hasmenés előfordul, de mára már az is jobb lett, így jó lenne, ha 1-2 nap múlva újra vihetném bölcsibe. Annyira nincs garancia, hogy pár napot vagy másfél hetet is itthon vagyunk velük (rendszerint nem is egyszerre, max átfedéssel), és 1 napon belül megint összeszednek bent valamit. Hú de várom már a nyarat emiatt! Jelenleg bébiszitter keresésben is vagyunk, hogy az 1-2 napos betegeskedés utáni felépülő szakaszban másra tudjam hagyni őket, mert ilyenkor ám jönnek-mennek, rosszalkodnak, le kell kötni az energiáikat, így akkor nem tudok túl hatékonyan dolgozni, nyugodtan leginkább csak az alvásidejükben és éjszaka. Állandó szittert nem szeretnék, csak az ilyen már túl sokat hiányzós időszakokban, ami persze nem túl népszerű tervezhetőség szempontjából.

Más. Most, hogy itt az enyhébb idő, földszinti lakásban vagyunk, előjöttek a hangyák. Nagyon más a 2 gyerek reakciója velük. A kisfiunk imádja őket, nagyon örül, mikor meglát egyet, és fülig érő szájjal skandálja, hogy vau-vau. Persze mi mindig kijavítjuk, hogy ez nem kutya, hanem hangya, de hát ő rendre vau-vaut mond :) A kislányunk odamegy, olykor rálép egyre, és integet neki, hogy pápá! De ő is felkiált előtte, hogy hangyát lát, így: "aaaaannnyaaa" - más hangsúllyal mondja, mint amikor engem szólít.

Elkezdtünk babakocsi nélkül is sétálni velük. Az utca végéig már legyalogolnak, persze minden kavics, csatornafedél, bokor, kutya, repülő érdekes és megállásra ösztönzi őket. Így a játszótérig nem tudom, mikor jutunk majd el gyalogosan először :) Viszont kismotort be akarok nekik szerezni, hogy élvezzék ők is, van haladósabb séta is, amit ők irányítanak.

Nagyon régen elkezdtem ezt a bejegyzést írni, de most nem hagyom vázlatban, pedig lenne még mit mesélni, majd folyt köv egy újabb posztban :) Holnapután már másfél évesek, hihetetlen!

ilyen pillanat "szökőévben" egyszer van :)))










Egyre inkább így esznek vagy etetünk, most már ritkábban az etetőszékekben.

20 megjegyzés:

  1. Én úgy adom be az antibiotikumot hogy már ott van egy keksz hogy utána rögtön megkapja. Győri édes keksz, leszarom ilyenkor adok neki.
    Szív UH-n nekünk engedték hogy igyon közben (ha még iszik cumisüvegből amit tud fekve ezt kipróbálhatod).
    Zselyke is utál már a doktornőhöz menni.
    Borzalmas lehetett a lázgörcs!!
    Ha találsz olyan bébiszittert aki csak így alkalmanként vállal írd már meg hogyan találtad, erre nekem is fel kell készülnöm.

    VálaszTörlés
  2. Ez a fülzsír dolog honnan jött? Vagy honnan tudjátok, hogy túl sok van? Lemaradtam...
    Van egy ilyen csoport fb-on, sokan hirdetnek benne: "Bébiszittert-pótnagyit keresők-megbízók Meső féle csoportja"

    Kitartást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden gyerekorvosi vizsgálatkor belenéz a dokinőnk a fülükbe, mert az a legveszélyesebb a hurutos megbetegedésekkor, hogy ráhúzódhat, ez okozhatja a lázat, a visszaeséseket. A kisfiamnak nincs túlzott fülzsír-termelődése, a kislányomnak mindig is sok volt, csak korábban kijött. Egy ideje (szerintem mióta esznek és nem csak cumiznak) nem látom sose, hogy távozna fülzsír, valamiért bent reked.

      Nagyon köszi a Fb csomortjavaslatot, most látom, tucatnyi ismerősöm tagja :) El is küldtem a tagsági kérést.

      Törlés
    2. Ja, ertem, nalunk sose nezte a fulet senki, bar nem tul alapos a vizsgalat alapvetoen. Ds beteg gyerekek rendelesen még nem voltunk talan ha a bolcsit kezdi es sok ilyesmi betegseg lesz, akkor majd belenez.
      Remelem talalsz valakit, valoban nehez kiszamithatatlan idopontokkal, azt masok sem szeretik annyira.

      Törlés
  3. Mi egyszer a férjemmel végigégettünk kíváncsiságból egy fülgyertyát csak úgy (nem fülben) és ugyanúgy benne volt az a bizonyos fülzsírra hasonlító izé. Egy orvos ismerősöm szerint a fülmosás az igazi segítség. Nagyon nagyok már a gyerkőcök és milyen helyesek! :-)

    VálaszTörlés
  4. Tudok jó gyerek fül-orr-gégészt.
    Dr halász Ágnes,fulorrgegesz.eu

    VálaszTörlés
  5. A fülzsír tisztításra jó egy-két csepp ricinusolaj, bele a hallójáratba - ijesztőnek tűnik, ezért magunkon próbáltuk ki először, és amellett, hogy semmi baj sem lesz tőle, még működik is. Kissmajomnak nincs különösebben sok, de még neki is sikerült egy borsószem nagyságú golyót kicsalogatni vele (valahogy összeáll tőle másnapra).

    A hangyákra alapos tanulmányozáson túl van más megoldásotok is...? :) Mert nagyon érdekelne, minket is elleptek, és semmi sem használ ellenük, csak a falak mentén leszórt só, de az is csak addig, amíg ott van - és az elég kosz-érzetes egy idő után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Só? Nálunk a sütőpor vált be.

      Törlés
    2. Nekunk segit a BioKill nevu spray, elvile gyerekes hazban is hasznalhato...

      Törlés
    3. Zsuzsa, a sütőpor végleges megoldás, vagy az is csak addig jó (nem megöli, csak távoltartja őket), amíg ki van szórva?

      K., és ennek vannak hosszútávú hatásai is, vagy csak az pusztul el, amelyikre ráfújom, vagy rálép a lefújt felületre?

      Valami végleges megoldás kellene, vettem ilyen kis felragasztható izében valami granulátumot, amit állítólag bevisznek a bolyba, és a királynőjük meddő lesz tőle két héten belül, és lassanként kihalna. De ez egy különösen termékeny vezér lehet, mert kicsit megritkultak egy ideig, aztán megint elszaporodtak... :/
      Már ilyen bigárirtó szakemberen gondolkozunk, csak az valami igazi méreganyaggal dolgozik, nekünk meg gyerek-macska-kutya, csak nem kéne ideggázzal lenyomni a családot...

      Törlés
    4. Férjem egy hete fújta be a házat vele, azóta nincs hangya, de hosszútávon még nem tudom mi várható. :)

      Törlés
    5. Est köszi a tippet, vettem ricinusolajat, ki fogom próbálni. A hangyákra nekünk a Bábolna Bio-t javasolta valaki, hogy az a tuti. Most kezdtük kihelyezni a csapdákat, meglátjuk.

      Törlés
  6. A fülgyertyában az nem zsír, égéstermék. Régen én is azt hittem naivan, ciki nem ciki, de aztán megmutatták és felvilágosítottak meg sok gyertya csomagolásán most már rajta is van tájékoztatásként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor miért nem egyforma mennyiségű és textúrájú a 2 gyertya égésterméke? Fura, de köszi az infót!

      Törlés
    2. http://www.naturhelix.hu/faq.html

      Egestermek, nem a fulbol származik, de utalhat annak állapotára.

      Törlés
  7. Ilyen gondra a fül-orr-gégész nekünk a cerimuna fülsprayt javasolta, 3 nap alatt kijött minden dugasz, a kislányom füle pedig vizsgálható lett. Nem kellemetlen, nem fáj, két másodperc az egész befújás.

    VálaszTörlés
  8. Bocs, Cerumina.

    Zsumbi

    VálaszTörlés