2017. május 31., szerda

Kórházban a lányommal

1,5 hete pénteken megkapták a 18. havi védőoltást és a bárányhimlő oltásból az elsőt. A háziorvosunk azt mondta, az egyik hatására 2 napon belül, a másik hatására kb 1 hét múlva lehet láz. Eltelt 1 hét, picit több is, múlt hétfőn a kislányunknak hőemelkedése volt este, és aznap kihagyta a bölcsiben a délutáni alvást. Előző nap cukrászdában voltunk gyalog, a kisfiunk mindig kicsit túlmozgásos a lakásban, így ő rendkívül élvezte, megyünk az utcán. A kislányom viszont felveteti magát olykor, ekkor is így volt, már akkor nem stimmelt valami, de máskor is előfordult ilyen "lustasága", nem tűnt kirívónak. Keddtől otthon maradtam vele, de nagyon jól volt láztalan óráiban, a lázát Nurophennel csillapítottam. Nem nagyon akart enni, leginkább csak reggel, este tápszert, közben max kis bajor perecet, ha volt otthon friss, az a kedvenc pékáruja. Babakocsival kimentem vele kicsit aznap is, másnap is, sőt, vásárolni is együtt mentünk, hogy legyen otthon a kedvenc perece, Sz hozta-vitte a kisfiunkat. Szerdán már elvittem a háziorvoshoz, nézze meg, mert ez már gyanúsan nem az oltás tünete lehet (neki amúgy a combja nagyon bepirosodott, a kisfiunknak nem az oltás helyén). Meghallgatta, belenézett a fülébe (a fülzsírtól most sem látott sokat), torkába, és torokgyulladást állapított meg. Csütörtökön be kellett mennem a munkahelyemre, Sz maradt vele otthon. Nagyon egyszerű volt vele, szinte egész nap feküdt, aludt, nem sírt, olykor volt hőemelkedése, néha ivott vizet, teát, de már nem evett semmit. Gyanús volt, hogy ennyire nem akar felkelni, egyre inkább legyengült, max felült, rajzolgatott, "olvasott" olykor. Pénteken már nem is ült fel, elkezdett nyökögni, szapora volt a légzése, erőtlenül köhögött és szökött fel a láza 39 fölé. Hívtam a doktornőt rendelési időn kívül, szerencsére el tudtunk hozzá menni, hogy megnézze. Meghallgatta, és a tüdeje gyanús volt neki, ezért beutalt bennünket azonnal Vácra, a körzeti kórházba. Volt 1 óránk, hogy összepakoljunk neki, nekem, hogy közben egyen a kisfiunk. Sikerült megérkezni időben, sürgősségi, röntgen, ultrahang, szegényke végig üvöltötte, branül kézfejbe, vérvételek. Diagnózis: Pneumonia, tüdőgyulladás. Folyadékot is láttak,ezért azonnali infúzió, benne antibiotikum. Gyorsak voltak, jó szobát kaptunk, ami babamama szoba, egyedül, kettesben lehettünk. Ott voltunk 2 napig, de nem javult a helyzet, sőt. Amikor levitték a lázát, akkor egész jól volt láthatóan, de amikor kiment a hatása, újra zilálás, nyökögés (a nyögve légzést hívom így), magas pulzusszám (közel 200), szapora légzés. A következő doktornőt ez nyugtalanította, újra elküldött röntgenre, ultragangra. Az uh szerint javult a helyzet, a röntgen szerint rosszabbodott, a kis szíve jobbra tolódott, feltételezték, folyadék miatt vagy nem volt szerencsés a fekve röntgenezés. Emiatt a doktornő úgy döntött, irány a Bethesda, azonnal pakoljak, félórán-órán belül jön a mentő értünk, tényleg gyorsan ott voltak, és nagyon szuperül bántak velünk, még egy plüss pandát is kapott a kislányom tőlük. E napon a vérképe alapján a CRP-je 350 volt, és magasabb volt a fehérvérsejtszáma, és még számos adat nem volt az igazi. Vasárnap délután-este megérkeztünk a Bethesdába, s azóta itt vagyunk. Aznap este vérvételek, branülnek újabb szúráspróbák, most már nem kézfejen a váci szúrások miatt, de lábfejen csak 3-jára sikerült. Azóta minden nap csupa izgalom, kell-e mellkas-csapolás vagy sem. Újabb röntgen - ezúttal állva -  fognom kellett, nehogy összeessen, mert még nem tud erejénél fogva állni, menni, az is nagy fejlődés, hogy tegnap 2x felült. Számomra hihetetlen, hogy egy bő hete még fel-lemászott a csúszdán megállás nélkül, bent a kanapén is, most pedig örülünk minden saját akaratú mozdulatnak. A CRP-je időközben feleződött, ami bizakodásra ad okot. A tüdőgyulladás gyógyulásos időszakában vagy az orra kezd folyni a betegnek, vagy el kezdi tudni felköhögni a lerakódást. Nála ez utóbbi van, nem is bánom, hogy nem kell orrporszívózni folyton, elég így is neki minden kontaktus a fehér ruhás nénikkel, bácsikkal. Már egy újabb infúzióbekötést vagy egy szimpla hátmeghallgatást is zokonvesz. Ha levehetem a pulzus és SpO2 mérőgépről, és kimehetek vele egy vizsgálatra, vagy tegnaptól a parkba, akkor rendületlenül mondja mindenkinek, hogy pápá - kis drágám, el akar már búcsúzni innen. A kisfiamat is emlegeti, hiányoznak egymásnak :( Én elég szilárdan tudom magam tartani, hogy erősnek kell lennem mellette, de amikor megláttam az első képet a kisfiamról, amit Sz küldött azóta, amióta távol vagyunk, elbőgtem magam. Majd mikor Anyukám először jött be a kislányomhoz, és elpityeredett látva őt, hát akkor én is itatni kezdtem az egereket. Jobb nem is belehergelődni érzelmileg, hogy ép ésszel tudjak mellette lenni. Így is bizalomvesztett lettem valamelyest, hogy hiába szólogat, hogy "anya, anya", mikor valamilyen kínzásnak van kitéve. Éjszakánként és olykor nappal is kap oxigénmaszkot, mert 90 körüli a szaturációja, és 95-100 között lenne jó, és így könnyítik a légzését. A lázát is szinte azonnal csillapítjuk, ha 38 fölé megy, mert az dolgoztatja nagyon a kisszívét. Enni már kisebb dolgokat mgeszik, de amúgy sem egy jóevő, jóivó mostanában a tesójához képes pláne. Mindenre azt mondja helyből, hogy nem. Trükközni kell nála, hogy egyen valamit. Legtöbbször akkor kér valamiből, ha nem is neki szánjuk, pl én eszem, akkor esetleg kér belőle, nem mindig (a cingárabb kisfiunk ezzel szemben mindig, akkor is, ha már degeszre zabálta magát előtte). De tegnapelőtt evett kis petrezselymes krumplit, tegnap vajas kenyeret, ma puha bajor perecet, kis sonkát. Ivott már teát, almalevet, de nem eleget, így csepeg most is az infúzió. Imádja a virslit mustárral, de reggel azt ki kellett hagynunk, hogy nem tudtuk, mi lesz az UH eredménye, kell-e beavatkozás vagy sem (csapolás, intenzív osztály). Szerencsére nem rosszabbodott a helyzet, úgyhogy egyelőre várakozunk, hogy gyógyuljon, hogy a láz, a szaporább pulzus és légzésszám normalizálódjon. Ez elvileg pár nap, de nem lehet tudni, mennyi, minden gyereknél ez más és más lehet. A hétvégében már nem reménykedem, hogy hazamehetünk, talán a jövő héten. Onnantól kb 2-3 hét, mire közösségbe mehet. Kb őszre lesz teljesen gyógyult, mígha addigra bőven tünetmentes is lesz, de egy tüdőgyulladás utáni nyomok, hegek hónapok alatt tűnnek el a tüdőben.

Tüdőgyulladáskor a füleket is megnézik, így sor került a halogatott fültisztításra is. Szerencsére nem gyulladt a füle, viszont nagy fülzsírokat vettek ki szegénykémnek. Az egyik fülében hozzá is volt nőve dobhártyához (azt hiszem legalábbis - latinul mondta a 2 orvos egymásnak) mert miután egy pici vattát csavargatott egy hústű szerűségre, és mikor azzal kihúzta a hosszabb fülzsírt, nyomban elindult a vér a füléből. Azt lekezelték, még gyógyulgat.

Annyit Anyukám kiguglizott a bakteriális tüdőgyulladásról, hogy a Prevanar 13, amit decemberben kaptak, 13 törzsre ad rezisztenciát, ezzel szemben kb 90 törzse létezik ennek a baktériumnak. Egy sérült nyálkahártya, legyengült szervezet, közösség együttes állása adhat ragyogó táptalajt neki. Borzasztó veszélyes, napokon belül teljesen legyengíthet egy 5 év alatti gyermeket, és ha nincs kezelve, bele is lehet halni! Szóval eléggé beijedtem addig, míg nem láttam nála egy kis fordulatot jó irányba. A baj még az, hogy bármikor vissza is lehet még innen esni, szóval emiatt nem is szabad siettetni a hazamenetelt, várunk türelmesen. 

A munkámban most helyettesítenek a kollégák, ha tudjuk a hogyantovábbat, akkor a cégnél irtó rendesek, mert alkalmazkodnak a szituációmhoz, és megoldják valahogy az átmeneti pótlásomat is, ha szükséges.

Sz. és a kisfiam nagyon édesek, tegnap Skype-n bejelentkeztünk egymásnál, a 2 gyerek meg akarta érinteni egymást, és elég kezelhetetlenné váltak a beszélgetés közben, de nem csoda, nem értik ők még a videótelefonálást. Hiányoznak nekünk, bár Sz szinte naponta jön, kértem, holnap jöjjenek ide bölcsi után, kiegyünk a parkba kicsit, mégha csak félórára is, de magamhoz szeretném ölelni a kis drágámat.

Olyan olykor ez az egész, mint egy rossz álom, amikor éjjel álmodok vagy felébredek a földre letett matracon, mindig realizálnom kell, hogy ez a valóság most. 

Az orvosok, a körülmények, a nővérek előtt le a kalappal, sokkal jobb, mint amire számítottam. Vácott volt ételem is és ágyam is a kiságy mellett, így ott nem dagadt a lábam, így itt csak ez hiányzik, semmi más, de ez a matrac is több, mint egy szék, azon nem tudnék aludni. Tábori körülmények ezek egy anyának, de segítő családdal van étel a szülőknek biztosított hűtőben, és egy kerti lábtartós összecsukható székben is tudok olykor pihenni, mikor alszik a kislányom. WiFi is van, 8h előtt és 16h után mindent el tudunk érni a neten, közben YouTube-ot nem, ami kicsit most rossz, hogy nem tudok pozitív ingereket adni neki most mással nagyon, de legalább egy kicsit olyankor tudunk játszani az állataival, olvasni pár mesekönyvből, csak fekve egy gyógyuló 20 hónaposnak nem sokáig kielégítő.

Remélem, pár nap, és relatív gyógyult lesz, és újra cipőt húzhatok a kis lábára, hogy elmehetünk kilógó vezetékek nélkül. Nem tudom, mennyire fogja őt megváltoztatni ez az egész, remélem, újra sokkal mosolygósabb lesz, mint korábban...


A mentős panda, aki a maszkot tartja alvás közben

Nem könnyíti a levegőbevitelét az alvás előtti szokása: cumizás kedvenc plüssjeit tartva az orrához
 Branülös kézfej

A mentőben

 
Közben kutyust is láttunk, mikor megálltunk a váci kórház egy másik bejáratánál, ami felvidította őt kicsit

A lábacskái most
 
 Néha pár percig ül, kirakózik

Ma végre volt pancsi is, itt ugyan lázas, és nagyon ver a kis szíve, de voltak mosolygósabb percei az elmúlt napokhoz képest

És mindeközben a kisfiam:

 Otthon, egyedül a gyerekszobában

 Mamáéknál kirándult a hétvégén

A kis pampalinim :)

A jó kiránduló gondoskodik a folyadékpótlásról :)

2017. május 10., szerda

19 hónaposak

Ismét olyan sok idő telt el, mire ide vetődöm. Minden egyes nap rohanás az elmaradásaink után és a napi rutin teljesítése érdekében, néha úgy érzem, csak egy hajszálon múlik, hogy ne legyen tömény káosz körülöttünk :) Kemény időszak van mögöttünk - nekem munkailag is - illetve n+1. alkalommal visszaestünk a náthába, köhögésbe, mindannyian. Most a gyerekek épp rendben annak, mi Sz-al viszont itthonról dolgozunk, annyira lebetegedtünk, lázasak is voltunk, nekem nincs hangom, ő köhög rettenetesen, én az orromon alig tudok levegőt venni, így ha épp a gyerekektől lehetne is aludni, én most van, hogy a nátha miatt virrasztok. A múlt héten kb 1,5 éve tologatott MR kontroll időpontom volt az Idegsebészeten, már nem akartam lemondani, de 20 percig köhintés nélkül irtó nehéz volt most kibírni. Viszont szerencsére én legalább megúsztam a hányós-hasmenéses vírusos járványt. A gyerekek nem, és Sz sem. Főleg a fiúkat kínozta meg, a kisfiunk volt, hogy éjjel 10 percenként hányt. Rettegtem, ki ne száradjon, mert a víz sem maradt meg benne. Eleinte rutintalanok voltunk, és mindent összehányt: paplanok, plédek, párnák, mi ruháink, stb mentek a mosógépbe, ami így éjjel-nappal ment. A kislányunknak főleg csak hasmenése volt, de étvágya nem volt napokig, még szerencse, hogy Húsvétkor jókat ettünk, voltak tartalékaik. Pedig azt hittem, mi megúsztuk, mert a bölcsiben a csoportban közel 2 hétig csak 3-4-en voltak, a többiek rég elkapták, míg a mi gyermekeink remekül voltak. Úgy látszik, ez a vírus keményebb volt, és mégis kifogott rajtunk, ugyanakkor szerencsések vagyunk, mert többektől hallottuk, hogy volt aki kórházba is került. Eleinte csak víz és ORS, majd keksz, kölesgolyó, vízben főtt krumpli, táp - napokig csak ez volt a menü, aztán szépen lassan visszaépítkeztünk probiotikummal karöltve.

Rengeteget dumálnak, felfedeznek, imádnak kint lenni a szabadban, másznak mindenre - főleg a kanapé tetejére. Ennek kevésbé örülünk, mert a nagyobb esések esélye is megnőtt. Ahogy annak sem örülünk, hogy egyre nagyobb a rivalizálás, egymás csapkodása, harapdálása, hajhúzása, rugdosása. Ez a legnehezebb most idegileg, hogy percenként sírva fakad valamelyikük, ha nem vagyunk testközelben és nem védünk ki pl egy karcsapást. Főleg a kisfiunk harapdál, pofozgat, bennünket is, néha annyira el tudok ezen keseredni, hogy miért teszi ezt :( Persze tudom, mert épp nem tetszik neki, hogy felemelem mert nem engedek neki valamit (pl virágföldet enni a teraszon). A kislányunk ilyenkor max sírva fakad, de vele még meg is lehet sokszor értetni, miért nem tesszük ezt vagy azt, látszik, hogy sok mindent megért már. Ő rohamosan fejlődik, pl. szinte teljesen egyedül felmászik a (2 éveseknek való méretű) csúszdára, és le is csúszik, imádja, zsigereiben van a mozgás, az egyensúlyérzéke is kiváló. A kisfiunkat nem mozgatja meg, ő inkább hangyákat, bogarakat, virágokat szed, mutatja nekünk, nézi a repkedő madarakat, mindegyikre azt mondja, kár-kár. Még a sütőben lévő egész sült csirkére is azt mondta :)) Mostanában tanult, gyakran használt szavak a kislányunknál: hasam, szia, akcie (ez az add ide), minyej (ez a nyuszi), szia, cicije (ez a kiscica), dédi. Mindketten mondják: elment, bá (ez lehet bácsi, banán, láb, bárány - figyelni kell, milyen kontextusban mondják), néni, háphápháp, meme (ez a mekk-mekk), víz, dabda (labda), táptáp, csipcsirip, kárkár, pá (ez lehet párna, paplan, perec, kupak, lámpa). Van, mikor már 2 szót is kimondanak egymás mellé, pl: Szia Apa! :)

Miután itt a jó idő, szeretnénk egyre többet kimozdulni. Most már kezdik élvezni a játszóteret, a hintát, a homokozót, a csúszda még túl nagy, arra itthon van a kicsi. A babakocsi unalmas nekik hosszabban, tekeregnek, persze ha elfáradnak szuper, akkor jó nekik benne megpihenni. Kismotorral még nem mennek gördülékenyen, így családi bringázáson törjük a fejünket, hogy kicsit messzebbre is merészkedhessünk, akár autó nélkül. Nincs messzi a Duna-part, csupa szép kisváros, falu, lovarda a környéken. Sz-nak van bringája, nekem keresünk éppen, lehetőleg sárhányóval, csomagtartóval, alacsony vázzal rendelkezőt, hogy babaülést szerelünk fel hátra. Amennyire szét tudtunk eddig nézni, elég klasszikus, kevésbé szép bringák azok, amelyek a célt szolgálnák. Pedig manapság olyan klassz anyagú, színű, formájú kerékpárok vannak, de amit eddig látunk, egyik sem igazán alkalmas a gyerekülés felszerelésére. Van akinek van e téren friss tapasztalata? Már alig várom, hogy mehessünk!!!

Hát így vagyunk mostanság a 19 hónaposainkkal...